Júliustól még több helyen lehet fizetni a SZÉP Kártyával

Július 1-től már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet a SZÉP Kártya mindhárom zsebéről fizetni. A változtatások eredményeképp a kártya szálláshelyi felhasználása is rugalmasabb lett, illetve új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények nevezési díja is belekerült a SZÉP Kártyával fizethető körbe.

A kártya kibocsátását és felhasználását szabályozó kormányrendelet módosításáról a Kormány május 29-i ülésén döntött. A rendeletmódosítás június 6-án jelent meg. Ennek értelmében július elsejétől bővül a SZÉP Kártya zsebei között az átjárhatóság: már nem csak szálláshely-szolgáltatásért, hanem gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom zsebről fizetni. Ezeknél a szolgáltatóknál eddig

kizárólag a harmadik, szabadidő zsebet lehetett használni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Harmadával csökkent az utalványforgalom a fürdőkben

A módosítást a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezte a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, mivel a tagjaik körében készített felmérés szerint a fürdőkben az új cafetéria rendszer bevezetése óta – 2010-ről 2012-re – 38%-kal csökkent az utalványforgalom. Az utóbbi években megvalósult fürdőfejlesztések fenntarthatósága érdekében, valamint népegészségügyi szempontból is fontos, hogy a SZÉP Kártyát minél többen használják fürdőlátogatásra, ezért a kormány a szakmai szövetség javaslatát elfogadta - indokolta a döntést a tárca.

A cégek kevesebb mint fele ad cafeteriát
Eddig nem látott mélységbe zuhant azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak A következő egy évben a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervez alkalmazni természetbeni juttatást.
A különböző cafeteria elemek alkalmazásának gyakoriságát tekintve az élen az Erzsébet-utalvány áll, melyet a közlekedési költség térítése és a SZÉP Kártya követ.
Változik a szálláshely zseb felhasználása is a szálláshely szolgáltatók kérését figyelembe véve: ezentúl a szálláshelyen igénybe vehető összes szolgáltatást ki lehet fizetni a SZÉP Kártya első alszámlájáról, nem csak a szálláshely szolgáltatást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jövőben például egy félpanziós ellátást, vagy a szálláshelyen igénybe vett masszázst, kozmetikai kezelést is ki lehet fizetni a szálláshely zsebről.

Új lehetőségek a felhasználásra

Új szolgáltatásként a szabadidős sportrendezvények (egyebek mellett futóversenyek) nevezési díját is ki lehet egyenlíteni SZÉP Kártyával. A módosítás illeszkedik a kártya bevezetésének fő céljaihoz, hiszen ezek a sportrendezvények a belföldi turizmus élénkítéséhez is hozzájárulnak, egyben a szabadidő aktív, egészséges eltöltését is szolgálják.

A SZÉP Kártya felhasználását érintő változások 842 ezer kártyabirtokos és több száz turisztikai vállalkozás számára kedvezőek.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo