Kárpótolnák a hoppon maradt trafikosokat

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. várja a dohánytermékek kiskereskedelmének átengedésére vonatkozó nyilvános koncessziós eljáráson egyetlen jogosultságot sem nyert, dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkozó magánszemélyek jelentkezését.

Hamarosan nyíló nemzeti dohányboltot hirdető feliratok – Kép: MTI/Fotó: Mohai Balázs

A felhívást közzétették a társaság honlapján és a kormányzati portálon. Az új felhívás célja, hogy a dohánykereskedelem átalakítása ne érintse hátrányosan azokat a magyar családokat, amelyek hagyományosan dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkoznak, és megélhetésüket évtizedek óta a trafik működtetése jelenti. Az április végi eredményhirdetéssel zárult pályázat indulói közül azok jelentkezhetnek, akik minden, a felhívásban szereplő feltételnek megfelelnek. A legfontosabb követelmény, hogy a jelentkező legalább 20 éve üzemeltessen főként dohánytermék értékesítésével foglalkozó szakboltot.

A korábbiakban sikertelenül pályázó magánszemélyek akkor jelentkezhetnek, ha legfeljebb egy trafikot üzemeltetnek egyéni vállalkozóként vagy saját vállalkozásuk útján, és máshonnan nem származik jövedelmük. További feltétel, hogy az üzlethelyiségben kizárólag kiskereskedelmi tevékenység folyhat, a kiskereskedelmi egység nem tartozhat semmilyen hálózathoz (beszerzési társuláshoz, franchise-rendszerhez stb.). Követelmény továbbá, hogy az éves nettó árbevétel nem haladhatja meg a százmillió forintot úgy, hogy az elmúlt öt lezárt üzleti év átlagában legalább nyolcvan százalékig kizárólag dohánytermék-kiskereskedelmi értékesítéséből keletkezett.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a jelentkezéshez űrlapot is mellékelt a honlapján, és kiköti, hogy jelentkezni kizárólag a jelentkezési űrlap hiánytalan kitöltésével, a mellékletek maradéktalan csatolásával, kizárólag ajánlott tértivevényes levél útján lehet, amelyet 2013. május 21-ig postára adtak. A jelentkezéshez mellékelni kell (egyszerű másolatban) az elmúlt öt lezárt üzleti év teljes, aláírt beszámolóját (egyéni vállalkozó jövedelmére irányadó benyújtott éves bevallásait); az elmúlt öt lezárt üzleti év úgynevezett „áfa-kódonkénti" napi bevétel-összesítőt („pénztárgép éves zárás").

Fontos tudnivaló!

A jelentkezéseket egyszerű másolatban mellékelt dokumentumokkal (öt lezárt év teljes üzleti beszámolói, pénztárgép éves lezárásai) 2013. május 21-ig kell postára adni és megküldeni a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. postacímére: 1398 Budapest., Pf. 562. A teljes felhívás a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. honlapján (http://nemzetidohany.hu/jelentkezesi-felhivas-regi-trafikosok-reszere/) és a kormányzati portálon (www.kormany.hu) olvasható.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a társaság a fentieken túlmenően további adatokat kérhet (így különösen számlák bemutatását), illetve megkeresheti a hatóságokat, és más módon is jogosult annak igazolását kérni, hogy a jelentkező a fentiek szerinti feltételeknek maradéktalanul megfelel.

Orbán Viktor miniszterelnök május 3-án, a Kossuth Rádióban elhangzott interjúban jelentette ki, hogy „nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohánybolt-pályázaton". A kormányfő akkor azt mondta, keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket.

A parlament támogatta a trafikban árusítható termékek körének bővítését

Nyertesek és vesztesek
Nagyobbat szakíthatnak a cigarettaárusításon a trafikkoncessziók nyertesei, ugyanakkor egyre erősebb azoknak a „trafikkárosultaknak” a hangja, akik az üzletüket, megélhetésüket veszítik el a nyár közepén, és a pályázat újbóli kiírását követelik. A nyertesek és vesztesek vitája mellett azonban a legrosszabbul a fogyasztók járnak, akik az eddigi 44 ezer kereskedelmi egység helyett alig ötezer trafikban vásárolhatnak majd dohányt, a magasabb árrés miatt jóval drágábban.
Az országgyűlés egyetértett azzal, hogy a júliusban megnyitó dohányboltokban fagylaltot és jégkrémet is árulhassanak. A termékkör bővítését a költségvetési bizottság kezdeményezte, a Ház pedig kormánypárti szavazatokkal jóváhagyta a módosító javaslatot. A korábban meglengetett 12 százalékos kiskereskedelmi árrésre vonatkozóan nem érkezett módosító indítvány, így az árrés a Lázár János által kezdeményezett 10 százalékra emelkedett. A képviselők határoztak arról is, hogy a koncessziós díjból származó bevétel teljes egészében az állami tulajdonú Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. működését szolgálja majd.

Az eredeti törvényt már tavaly decemberben módosították, e szerint lottót és sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. január 16-án javasolta, hogy a trafikokban a dohánytermékek, dohányterméket kiegészítő termékek és szerencsejáték-termékek mellett hírlap, ásványvíz, égetett szesz, kávé, energiaital és üdítő is kerülhessen a polcokra. Az erről szóló előterjesztést már elfogadta a parlament.

A túlságosan széles termékkört pedig már eddig is kifogásolta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), mivel nagy gond lehet a hagyományos, elsősorban kis élelmiszerüzleteknek, mert ha a közelükben dohánybolt nyílik, az tőlük von el vásárlót – mondta lapunknak Vámos György. a szövetség főtitkára, hozzátéve, hogy a termékkör bővítését az ezzel kapcsolatos döntés előkészítése során kifogásolta az OKSZ. A kereskedelmi szövetség új javaslata az, hogy a trafikok a jelenleg meghatározott hét termék közül egy időben legfeljebb három cikkcsoportot árusíthassanak a dohányáru mellett, választásuk szerint.

Régiós összevetésben is a legszigorúbb és a legkevésbé rugalmas a magyar trafiktörvény, azaz a dohányáruk forgalmának kiskereskedelmi szabályozása. A magyar jogszabály sokban hasonlít az osztrák példára, de jóval kevésbé rugalmas annál, például a dohányforgalmazó automaták engedélyezésében. A forgalmazás állami monopóliummá válásával azonban várhatóan a feketepiac részesedése tovább növekszik majd 2013-ban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo