Kétharmados többség a vasárnapi boltzár ellen

A törvény bevezetése után fél évvel a felnőtt lakosság több mint kétharmada, 68 százaléka inkább nem, vagy egyáltalán nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással, ami pontosan megegyezik a szabályozás életbe lépése előtti, márciusi aránnyal.

2015. március 15. vasárnaptól kezdődően az üzletek nyitva tartásáról szóló törvény értelmében a nagyobb üzletek vagy azok a kisebb boltok, ahol nem tulajdonos vagy családtag dolgozik, vasárnaponként kötelezően zárva tartanak.

A törvény bevezetése után fél évvel a felnőtt lakosság több mint kétharmada, 68 százaléka inkább nem, vagy egyáltalán nem ért egyet a kötelező vasárnapi zárva tartással, ami pontosan megegyezik a szabályozás életbe lépése előtti, márciusi aránnyal. Ugyanakkor 41 százalékról 33 százalékra csökkent azok aránya, akik egyáltalán nem értenek egyet a törvénnyel. Némileg tehát mérséklődtek az álláspontok, annak ellenére, hogy utólag nagyobb változásnak és nehézségnek értékelik a boltok vasárnapi zárva tartását, mint ahogy azt korábban feltételezték. (A boltok szempontjából sem volt jó ötlet a vasárnapi boltzár.)

Bár márciusban csak a lakosság 38 százaléka gondolta, hogy a törvénymódosítás legalább valamennyire megváltoztatja majd a hétvégi tevékenységeiket, a törvény bevezetése után pár hónappal már 51 százalék látja így. Az aktív keresőkön belül ez az arány még magasabb – 61 százalék. Mielőtt a vasárnapi zárva tartást bevezették volna, a lakosság valamivel több, mint fele (53%) gondolta úgy, hogy az új törvény valamennyire megnehezíti majd vásárlásai intézését. A gyakorlatban is látva, hogy ez mit jelent, már 63 százalék értékeli nehezebbnek a helyzetet, az aktív keresőknek pedig a 70 százaléka - derül ki az Ipsos kutatásából.

 

Forrás: Ipsos

Jelenleg a lakosság többsége az esetleges vasárnapi bevásárlásait inkább valamelyik másik napon végzi (71%) és csupán egynegyedük választ kisebb boltokat (18%) vagy piacot megoldásként (6%). A törvény lehetőséget ad arra, hogy az üzletek – az adventi időszakon felül – naptári évenként egy választott vasárnapon mégis nyitva tartsanak. Azonban azt, hogy a nagyobb üzletláncoknak mely boltja van épp nyitva, csak a lakosság 13 százaléka követi nyomon.

A felnőtt népességnek csupán 10 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt hónapok során a kiskereskedelemnek sikerült alkalmazkodnia az új feltétekhez, és több vásárlási lehetőség van. 64 százalék szerint semmi nem változott a törvény bevezetése óta, 27 százalék pedig kifejezetten úgy érzi, hogy a helyzet csak tovább romlott az elmúlt időszakban.

A kutatásból megpróbáltunk választ kapni arra is, hogy mivel tölti a vasárnaponként felszabaduló idejét a lakosság. A kormányzati kommunikáció fontos eleme volt a törvény várhatóan pozitív hatása a turizmusra és vendéglátásra. Bár a különböző turisztikai és vendéglátóhelyek hétvégi látogatásának gyakorisága továbbra is meglehetősen alacsony a magyar lakosság körében (a 60 év felettiek, a községben élők és az inaktívak között még alacsonyabb), valamennyi javulást megfigyelhetünk. Március óta többen állították, hogy évente legalább egyszer múzeumba, koncertre, színházba látogatnak (42%), elutaznak pihenés céljából (49%), fürdőbe, wellness szállodába mennek (37%) vagy kirándulnak a szabadban (63%). Ez a javulás azonban valószínűleg inkább az elmúlt nyári időszak szezonális hatásának, mint a vasárnapi zárva tartásnak tudható be.

Egye élesebb a harc a digitális vásárlókért
2015 első félévében 16 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi piac – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös felméréséből. A webáruházak között egyre élesebb a verseny a vásárlókért, így minden online marketingeszközt bevetnek. A vasárnapi zárvatartás jól jött a webshopoknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo