Kétmilliárd forrás vállalkozásoknak

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiírta a pályázatot Technológiai start-up ökoszisztéma építésre – jelentette be az Innotrends konferencián Cséfalvay Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A rendelkezésre álló keret 2013-ban 2,1 milliárd forint.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A támogatás forrását a magyar vállalkozások teremtik elő, ugyanis azt az innovációs járulékból fenntartott Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból finanszírozzák – hívta fel a figyelmet az Insider Blog, kiemelve, hogy – lévén nem uniós forrás – az ország minden régiójából – Budapestről is – lehet jelentkezni.

Célok

A gazella programnak is nevezett támogatás célja “a nemzetközi piacokon versenyképes K+F eredményekre alapuló vállalkozások felépítése és működésének beindítása egy megbízható és jól működő technológiai inkubátor rendszeren keresztül”. A programnak négy területe van.

Elindítás

Technológiai inkubátorok felállítására és elindulásuk támogatása című alprogram keretében 60 millió forint igényelhető, a mindenkori euró árfolyamnak megfelelően, de 3 év alatt a 200 ezer eurót nem haladhatja meg ennek összege. A vissza nem térítendő támogatás mértéke 60 százalék. Ennek az alprogramnak az időtartama 6 hónap, s 3-4 ilyen pályázatra számítanak a pályázatkiírás szerint.

Megvalósíthatóság

A Technológiai ötletek műszaki/gazdasági megvalósíthatósági vizsgálata, IP levédetése című alprogram keretében 80 pályázatra számítanak. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege másfél millió forint, amennyiben a projektjavaslatban szereplő ötlet szellemitulajdon-védelme is része a pályázatnak, további másfél millió kérhető. A projekt ideje 36 hónap, a támogatás mértéke 100 százalék.

Határidők
A pályázatokat 2013 július 1-től, október 31-ig lehet benyújtani. A pályázatok benyújtása a további alprogramokra 2013. december 2. napjától a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, de legkésőbb 2014. december 31. napjáig lehet.
Inkubáció

Az inkubáció folyamata, az inkubáltak támogatása című alprogramnál (amelynél a várható projektek számát az NFÜ a pályázatkiírás szerint 20 darabra becsülte) 80 millió forint kérhető. Itt 24 hónapos időszakot állapítottak meg a projektre, támogatás a projekt 85 százalékát érheti el.

Piacra lépés, tőkebevonás

A piacra lépés támogatása és a tőkebevonás elősegítése alprogram keretében pedig maximum 40 millió forint (itt a várható projektek száma 10) adható. A projekt ideje 18 hónap lehet. A támogatás mértékét 70 százalékban állapították meg.

 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo