Ketyeg az óra a munkáltatói adómegállapításnál

Közeleg a soron következő határidő a munkáltatói adómegállapításhoz. Azon munkavállalóknak, akik ilyen módon kívánnak bevallási kötelezettségüknek eleget tenni március 20-ig kell minden ehhez szükséges nyilatkozatot és igazolást átadni a munkáltatójuknak.

Kép: Pixabay

Magára a munkáltatói adómegállapítás választására január 31-ig volt lehetőségük a dolgozóknak, amennyiben a munkáltató azt felajánlotta munkavállalói számára.  Ehhez a választáshoz az úgynevezett NY29-es nyilatkozatot kellett kitölteniük. Amennyiben a felajánlás ellenére nem kívánt a dolgozó élni ezzel a lehetőséggel, vagy olyan jövedelmet szerzett a 2014-es adóév során mely ezt kizárta, úgy az NY30-as nyilatkozat megtételével jelezhette ezt munkáltatója felé.

Alapvetően a munkáltatói megállapítást az a munkavállaló választhatja, akinek csak a jelenlegi munkáltatótól származott bevétele, vagy amennyiben év közben munkáltatót váltott úgy az onnan kapott jövedelemigazolást átadta az új munkáltatónak. Fontos kiemelni, hogy a munkáltatói adómegállapításnál a magányszemélynek megmarad az a lehetősége, hogy adójáról rendelkezzen (kivéve NYESZ számlára történt befizetéseket) illetve adókedvezményt érvényesítsen – figyelmeztet az UCMS Group Magyarország blogjának legfrissebb bejegyzése.

Rendelkezés az adóról annyit tesz, hogy amennyiben a munkavállaló az adóév folyamán egyéni befizetéseket teljesített a meglévő önkéntes egészségpénztári vagy nyugdíjpénztári számlájára úgy ezen befizetések 20%-ról de maximum 150 000 forintról (külön-külön és együttesen is) rendelkezhet az összevont adóalapja adójának a kedvezményekkel csökkentett összegéből. Amennyiben ezt megteszi úgy az Adóhatóság ezt az összeget a magánszemély részére az önkéntes pénztári számlára kiutalja. Munkáltatói adómegállapítás esetén a munkavállalónak egy nyilatkozatot kell a munkáltatója felé leadni e rendelkezési szándékáról.

Abban az esetben, ha a magánszemély adókedvezményt – családi adóalap kedvezményt vagy személyi kedvezményt – is kíván érvényesíteni, valamint amennyiben ez még nem történt meg az év folyamán, úgy munkáltatói adómegállapítás keretében erre még van lehetősége. Ehhez szintén szükséges egy nyilatkozat, amit az NY29CSK nyomtatványon lehet megtenni.

A munkáltatói adómegállapításhoz kapcsolódó első határidő a már említett január 31., eddig kell a munkavállalónak eldöntenie él-e ezzel az opcióval vagy sem. Az ezután következő határidő március 20., eddig kell a munkavállalónak minden nyilatkozatot és igazolást átadni a munkáltatónak, annak érdekében, hogy a bevallás teljes körűen és megfelelő adattartalommal készüljön el. Ami változás 2015. január 1-től, hogy a munkáltatónak május 20. helyett április 30-ig kell elkészíteni a M29-es munkáltatói adómegállapítást azoknak a munkavállalóknak, akik ezt a módot választották a bevallási kötelezettség teljesítésére. Továbbá a június 10-i határidő helyett az elkészített munkáltatói adómegállapításokat a munkáltatónak május 20-ig kell az Adóhatósághoz továbbítania. Ezzel a változtatással egységesítésre került a bevallási határidő, mivel az önadózóknak is május 20. a határidő a személyi jövedelem adóbevallás benyújtására.

MÁR MOST LÉPNI KELL AZ ADÓELŐNYHÖZ
2015-ben egy új – a korábbinál sokszor előnyösebb – konstrukcióban (rendelkezés az adóról) is támogathatóak a látványcsapatsportok, előadó-művészeti szervezetek és filmalkotások, miközben a régi rendszert is lehetőség van választani.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo