Kevesebb munkáltató adna cafeteriát

Újból csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya, jelenleg a cégek csupán 44 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az Erzsébet-utalvány a leggyakrabban alkalmazni kívánt juttatási forma, amit a munkába járás költségtérítése és a SZÉP Kártya követ.

Még mindig az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb - Kép: MTI

A negyedéves K&H kkv bizalmi index kutatás azt mutatja, hogy a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya kismértékben visszaesett. A következő egy évben a kkv-k kevesebb mint fele, mindössze 44 százaléka tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ez az érték jóval elmarad a válság előtt mért adatoktól, amikor még a vállalkozások több mint kétharmada számolt béren kívüli juttatással. Ugyanakkor szinte megegyezik a tavalyi évben elért mélyponttal (42%).

„Az elmúlt években láthatóan nem sikerül számottevően növelni a cafeteriát nyújtó vállalkozások arányát. A munkáltatók körében az Erzsébet-utalvány továbbra is őrzi elsőségét a leggyakrabban juttatandó cafeteria elemek sorában, jelenleg a cégek 30 százaléka számol vele. A munkavállalók bejárási költségeinek megtérítését, mint a második legtöbbet alkalmazott béren kívüli juttatást a cégvezetők 17 százaléka fogja alkalmazni. Ezt követően a SZÉP Kártya (14%) és a pénzbeli jutalom (13%) áll” – részletezte az eredményeket Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője. (Nagy az érdeklődés a lakáshitel támogatás iránt is, fontos tudni, hogy a szabályozás a nyáron változott. Az egyéni vállalkozók is leírhatják költségként az így adott juttatást, valamint a pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitelek támogatása is adómentes lesz. A szabályozás részleteiről szóló anyagunkat itt olvashatja!)

A különböző ágazatokat tekintve igen eltérő a béren kívüli juttatások alkalmazásának gyakorisága. A cafeteriát nyújtó vállalkozások közül az ipari, építőipari cégek dolgozói számíthatnak a legnagyobb (56%) arányban béren kívüli juttatásra, ami jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben a szolgáltató szektornál nagymértékben, 46 százalékról 36 százalékra csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A kereskedelmi (48%) és a mezőgazdasági (42 százalék) vállalkozásoknál gyakorlatilag nem történt változás az előző negyedévhez képest. Ami az azonban minden ágazatnál egyforma, hogy egyértelműen az étkezési Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria elem.

A különböző árbevételű cégek szintén nagyon különbözőképpen vélekednek a béren kívüli juttatásokról. A kisvállalkozások esetében 51 százalékról 55 százalékra nőtt a béren kívüli juttatással kalkuláló cégek aránya, ami messze átlagon felüli érték.  Ezzel szemben a mikro- és középvállalkozásoknál számottevő visszaesés történt. A mikrovállalkozásoknál 39 százalékról 34 százalékra, a középvállalkozásnál 65 százalékról 49 százalékra zsugorodott a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A középvállalkozásoknál ez az utóbbi négy év legalacsonyabb értéke.

Cafeteria 2015: mit kíván a magyar nemzet?
Egyre inkább az egészségmegőrzésre és a gyógyulásra fordítanák a cafeteriát a magyar munkaadók és munkavállalók. Toplistás az iskolakezdési támogatás és az étkezési hozzájárulás is – derül ki egy friss felmérésből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo