Kiemelten ellenőrzik a hatóságok a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását

Július 1-jétől a hatóságok kiemelten ellenőrzik a szezonális zöldségek és gyümölcsök árusítását – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője.

Kép:MTI

Hódi László elmondta, a zöldség, gyümölcs forgalmazók és az őstermelők ellenőrzése egész évben folyamatosan zajlik, a nyári időszakban azonban kiemelten vizsgálják a szezonális termékek származását, az áruk megfelelő jelölését.

A szakember elmondta, a leggyakrabban az áru nyomonkövethetőségével van probléma, az eladók nem tudják hitelt érdemlően igazolni a termékek származását. Az ellenőrzések során az őstermelők által elkövetett szabálytalanságokkal is találkoznak. Az őstermelő saját termékeit árusíthatja egyszerűsített adminisztráció és kedvezményes adózás mellett, a zöldség-gyümölcs kereskedelem azonban bejelentésre kötelezett tevékenység.(Az őstermelőkre más eho kulcs is vonatkozik.)

Petrik Sándor, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője elmondta, a hatóság munkatársai ellenőrzik az árfeltüntetést, a meghirdetett akciók valóságtartalmát, illetve igyekeznek kiszűrni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot is. Az utcai zöldség és gyümölcsárusoknál vizsgálják többek között a hiteles mérőeszközök meglétét és azt is, hogy valóban hazai-e a magyarként meghirdetett áru – közölte a szakember.

Az őstermelői igazolvány egész évben kérelmezhető.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo