Könnyebben adható a lakáshitel támogatás

A lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességére vonatkozó feltételeket is pontosítja a pénzügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet pénteken fogadott el az Országgyűlés. A szabályokat 2014. január 1-jétől visszamenőlegesen lehet alkalmazni, ha azok a magánszemélynek kedvezőbbek.

Lakáscélú hitelt nemcsak hitelintézetek, hanem pénzügyi vállalkozások is folyósítottak, illetve folyósítanak. Ezért az egyenlő helyzetben lévő hiteladósok egyenlő elbánásban történő részesítése érdekében indokolt, hogy a nem hitelintézet által folyósított hitelek visszafizetéséhez, törlesztéséhez adott munkáltatói támogatás is adómentes legyen.

A lakáscélú munkáltatói támogatás - meghatározott feltételekkel - adómentes abban az esetben is, ha a támogatást olyan hitel törlesztéséhez, visszafizetéséhez adja a munkáltató, amelynek a felhasználásával megszerzett lakás a támogatás folyósításakor már nincs a munkavállaló tulajdonában, de a szerzéssel kapcsolatos hitel törlesztése még terheli a magánszemélyt.

(Itt megtalálja a lakáshitel támogatással kapcsolatos jogszabályokat és szankciókat!)

Lakás nélkül is járhat támogatás

Másik fontos módosítás, hogy immár lehetőség lesz a törlesztés támogatására akkor is, ha a hitellel érintett lakás már nincs a törlesztő tulajdonában (haszonélvezetében), de a hitel még mindig él. Ilyenkor is igazolni kell tudni azonban a méltányolható lakásigénynek való megfelelőséget, melynek több formáját is meghatározza a szabály

Lehetőség nyílik arra is, hogy az egyéni vállalkozó is elszámolhassa költségként a munkavállalójának lakáscélra adott, vissza nem térítendő támogatás összegét.

A szabályokat 2014. január 1-jétől visszamenőlegesen lehet alkalmazni, ha azok a magánszemélynek kedvezőbbek.

Hogy működik a lakáshitel támogatás a gyakorlatban
Április elején derült ki minden részlet az adómentesen adható lakáscélú hiteltörlesztési támogatásról. A kezdeti jogértelmezési fázison túljutva, már a gyakorlatban, az egyes konkrét esetekre, helyzetekre fordítjuk le a szabályokat. Ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben van. A Piac&Profit szakértője összegzi az eddigi tapasztalatokat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo