Korlátozható-e a szerződésszegésért való felelősség?

Az Új Ptk. sok tekintetben új alapokra helyezte a kártérítés jogi kereteit. Jelentős eltérés a korábbi szabályokhoz képest, hogy szélesebb körben vált lehetségessé a kártérítési felelősség korlátozása vagy kizárása szerződésszegés esetén. Miként lehetséges a kártérítés korlátozása? Bármely szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség kizárható, vagy vannak korlátok?

A régi Ptk. a szerződés megszegésével okozott károk esetén csak szűk körben tette lehetővé a szerződésszegő felelősségének korlátozását. Ugyanis a kártérítési felelősség korlátozását csak abban az esetben engedte meg, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás megfelelő csökkentése vagy egyéb előny ellensúlyozta. Tehát ez esetben a kártérítés alól mentesülő félnek is adni kellett valamit „cserébe”, például engedményt a szolgáltatás díjából.

Az új Ptk. a korábbihoz hasonló megkötést nem tartalmaz, tehát a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség anélkül korlátozható vagy zárható ki, hogy ezt ellensúlyozni kellene.

Kép:Regus

Milyen módon korlátozható a kártérítési felelősség?    

A kártérítési felelősség kizárásáról vagy korlátozásáról a feleknek meg kell állapodniuk, azaz mindkét fél egyező akaratára van szükség. Ilyen megállapodás akár a szerződéskötéskor, magában a szerződésben köthető, de akár a szerződésszegést követően is megegyezhetnek erről a felek.

Amennyiben a kártérítési felelősséget nem zárják ki teljes mértékben, a feleknek meg kell állapodniuk arról, hogy a korlátozás milyen jellegű lesz. Így például összegszerűen korlátozzák a kártérítési felelősséget, vagy meghatározott típusú károkozásokra terjed ki a korlátozás stb.

Károkozás, kártérítés – mire kötelezhet a munkaadó?
Ellopják a céges laptopot. A dolgozó véletlenül leveri a nyomtatót. Megsérül a céges autó. Számos oka lehet, hogy a munkáltatót kár érje. Mi a következménye a károkozó vagy érintett munkavállalóra nézve? Öt esetre ad választ dr. Sipos Márta ügyvéd, a Monster.hu munkajogi tanácsadója és dr. Újvári Melinda ügyvéd.
Bármely kárért való felelősség kizárható?

Az új Ptk. nem engedi meg a kártérítési felelősség kizárását, illetve korlátozását a szándékosan okozott, valamint az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegés esetén. Tehát a kizárás, korlátozás lehetősége nem teljes körű az új Ptk. szerint sem.

A Ptk. és más jogszabályok tartalmaznak olyan egyedi szabályokat, amelyek meghatározott esetekben tiltják a felelősség korlátozását, kizárását. Így például a veszélyes üzemi tevékenységek körében (pl. gépjárművek, építési tevékenység stb.) okozott károk esetén, csak a dologi károk vonatkozásában lehetséges a kártérítési felelősség kizárása, korlátozása.

Miért lehet fontos?

A szerződésszegéssel okozott károk esetében azért fontos a korlátozás lehetősége, mert az új Ptk. szerint a szerződésszegő fél szigorúbb feltételekkel mentesülhet csak a szerződésszegés következményei alól. Így a szerződő feleknek fontos lehet, hogy a szerződés megszegése esetére a felelősség mértékét már előre, megállapodás útján korlátozzák vagy akár kizárják.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo