Közel 40 ezer cégnek jutott az nhp-ből

A növekedési hitelprogram három szakaszában, 2013 júniusa óta, 38 086 vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz 2652 milliárd forint összegben az MNB közleménye szerint. A forinthitelek nagy része elsősorban mikrovállalkozásokhoz, a deviza alapú kölcsönök többsége középvállalkozásokhoz került.

Az elmúlt évek legfontosabb hitelforrása a vállalkozók számára a Növekedési Hitelprogram (nhp) volt. A cégtulajdonosok megismerték és megszerették. A hitelprogram március 31-gyel zárul, az átlagosan 7–10 hetes hitelezési folyamat miatt az utolsó perceket éljük. Aki most nem lép, végleg lemarad.

A tájékoztatás szerint a múlt év január 1-jétől ez év február 3-ig, a program harmadik szakaszában részt vevő hitelintézetek 526 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást az MNB-nek. Ez 18 351 ügylethez és 12 072 vállalkozáshoz kapcsolódott. A ténylegesen kinn lévő - azaz a már visszafizetett, valamint a még le nem hívott hiteleket és hitelrészeket nem tartalmazó - hitelállomány 394 milliárd forint.

Forrás: MNB

A harmadik szakaszban létrejött szerződés 76,6 százaléka új beruházási hitel, 23,4 százaléka pedig új lízingügylet. (A harmadik szakaszban kizárólag ilyen típusú finanszírozásra van lehetőség, forgóeszköz-finanszírozásra és hitelkiváltásra nincs).

A forinthitelek nyújtását lehetővé tevő I. forintpillérben megkötött 359,2 milliárd forint összegű szerződésből 269,9 milliárd forintnyi beruházási hitel, 89,3 milliárd forintnyi pedig lízingügylet formájában jött létre. A devizahitelek nyújtását lehetővé tevő II. pillérben megkötött 166,7 milliárd forintnyi (mintegy 534,4 millió euró) szerződésből 132,9 milliárd forintnyi (425,9 millió euró) valósult meg beruházási hitel, 33,8 milliárd forintnyi (108,5 millió euró) pedig lízingügylet formájában.

Forrás: MNB

A I. pillérben nyújtott hitelek összegének több mint kétharmada mikrovállalkozásokhoz került, a különböző méretű vállalkozásoknak nyújtott hitel- és lízingügyletek arányában nincs jelentős eltérés. A II. pillérben kihelyezett összeg több mint 60 százaléka középvállalatokhoz került, ennek mintegy 86 százaléka hitel formájában. A két pillérben együtt az ügyletek közel 93 százaléka a mikro- és kisvállalkozásokhoz kötődik - áll a közleményben.

Az ágazati eloszlást tekintve az I. pillérben a mezőgazdasági, a kereskedelmi, a javítási és a feldolgozóipari ágazatok részesedése kimagasló, a hitelek több mint 60 százaléka ebbe a három ágazatba irányul, míg a II. pillérben az ingatlanügyletek mellett a feldolgozóipar és a szállítás, raktározás dominál, együttes arányuk mintegy 65 százalék - közölték.

Forrás: MNB

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo