Közeleg a határidő a munkáltatói adóbevallásban

Idén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.

Kép: Pixabay

Munkáltatói adómegállapítást kérhet például az, aki vagy kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett bevételt, vagy 2016-ban egymást követően több munkaviszonya volt és a korábbi munkáltatói átadták a jövedelemről, az adóelőlegről és járulékokról szóló igazolást az új munkáltatónak. Az adókedvezmények, az önkéntes kölcsönös pénztári és nyugdíjbiztosítási nyilatkozatok nem akadályozzák a munkáltatói adómegállapítást.

A KATA-sok határideje is hamarosan eljön!

Amennyiben a munkáltató vállalja az adó megállapítását, a munkáltató által kitöltött adóbevallás a jogkövetkezmények szempontjából a magánszemély bevallásának minősül. A felelősség tehát továbbra is az adózóé. A magánszemélynek, ha a bevallással cégét bízta meg, nincs más dolga, mint átadni az időközben hozzá megérkezett igazolásokat.

Aki ezzel a lehetőséggel nem él, illetve akinek a munkáltatója nem vállalja ezt az adminisztrációt, annak a NAV bevallási tervezetet készít március 15-ig. A munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni a munkahelyeken. A korábbi évekhez hasonlóan rendelkezhet az adójának 1+1%-áról az, akinek a munkáltatója készíti el az adómegállapítást.

Már most nyilatkozni kell az adókedvezményekről
A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről. Az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már ebben az évben a jogosultaknál marad a kedvezmények összege, nem utólag, az adóévet követően kapják vissza.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo