Kulturális szolgáltatások: nem minden adható adómentesen

Szűkítette a kedvezményes adózás mellett a dolgozóknak adható kulturális szolgáltatások körét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Kedvező ugyanakkor, hogy az intézmény által kiadott állásfoglalás egyértelművé tette, hogy adható a juttatás utalványban.

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

A NAV honlapján megjelent állásfoglalás szerint adómentes lehet a belépőjegy, bérlet formájában adott juttatás, ha az muzeális intézmény, művészeti létesítmény kiállítására, színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadásra, vagy közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatatás igénybevételére szól. A konkrét esetekben ugyanakkor néhány fogalom magyarázatra szorul

Mire igen és mire nem?

A muzeális intézmény és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítása a szavak hétköznapi jelentése alapján értelmezhető fogalmak. Ugyanakkor az állatkerti szolgáltatás – eltérő tevékenységi besorolása okán – nem tartozik ide.

A színház-, tánc-, cirkusz- vagy zeneművészeti előadások közös jellemzője, hogy az előadások élőszereplősek. Így a hagyományos színházi, cirkusz és koncert produkciókon kívül ide sorolhatók a komoly- és könnyűzenei előadások, továbbá a színház és zenei elemeket egyaránt tartalmazó produkciók (opera, operett), de ide tartoznak a kabaré vagy humorest jellegű fellépések is, függetlenül attól, hogy azokat ki szervezi, illetve milyen intézmény ad azoknak otthont.

Egyre kevesebb a cafeteria a kicsiknél
Lassan a végéhez közeledik a cafeteria év eleji nyilatkoztatása a vállalatoknál. A K&H tapasztalatai azt mutatják, hogy a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, de a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A juttatás összegének csökkenéséről is többen beszámoltak.
Egy művelődési központ által szervezett vagy a faluháztól bérelt helyiségben működtetett táncház, bármilyen alkotó foglalkozás, klub, szakkör, ismeretterjesztő előadás – a közművelődésről szóló törvény iránymutatása alapján - adómentes kulturális szolgáltatásnak tekinthető, ugyanakkor a piaci alapon szerveződő mozik tevékenysége nem     sorolható ide.

Adható utalványként a juttatás

Kedvező hír ugyanakkor, hogy az állásfoglalás egyértelműen tartalmazza, hogy a juttatás adható utalvány formájában, ha az megfelel az erre vonatkozó előírásoknak. Ez azért fontos, mert a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján ez nem volt egyértelmű.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?
Ordító különbség a meggy árában idehaza és szomszédunknál

Ordító különbség a meggy árában idehaza és szomszédunknál  

Több mint kétszerese nálunk egy kiló, mint a szlovák Lidlben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo