Küzdenek a munkaerőért a legjobb cégek

2015-öt öt egyértelműen a munkaerőért folytatott küzdelem jellemzi a versenyszférában - derül ki az Aon Hewitt legjobb munkahelyeket vizsgáló idei kutatásából. A tehetséges munkavállalók pedig jellemzően csak a legjobb munkahelyeken szeretnek dolgozni. A legjobbak a munkáltatói márkaépítésre is figyelnek, az elkötelezett dolgozók pedig a cég sikerét is növelik.

„A 2015-ös évet a munkaerőért folytatott küzdelem jellemzi, ezt igazolják az adatok is. Egyre több vállalatnak okoz gondot nem csupán a tehetségek megtartása, hanem a céghez vonzása is.” – összegezte a kutatás eredményeit Veres Rita, az Aon Hewitt cégvezetője. Ezt hangsúlyozta Cseresnyés Péter, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős államtitkár úr is: „A versenyszférában még több munkahelyre van szükség, amihez biztosítani kell a megfelelő képzettségű és mennyiségű munkaerőt, de a hazai bérek felzárkóztatását sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a fiatalok itthon tartásához a versenyképes fizetések elengedhetetlenek.” (Már gond a munkaerőhiány 10-ből 6 vállalkozásnak.)

Pillanatnyilag ugyanis a magyar munkavállalók csupán 43 százaléka gondolja, hogy a vállalat képes ott tartani legjobb embereit és kevesebb, mint minden második dolgozó érzi, hogy rendelkezésükre áll a munkavégzéshez szükséges – mennyiségű és minőségű – erőforrás. Pedig a tehetségek megtartása és megtalálása minden vállalat sikerre szomjazó vezetője számára kulcsfontosságú kell, hogy legyen, mert a legértékesebbek jellemzően csak a legjobb munkahelyeken szeretnek dolgozni.

Kép:FreeDigitalPhotos.net

De kik a Legjobbak?

Az Aon Hewitt tizenötödik születésnapját ünneplő Legjobb Munkahely felmérése alapján 16 vállalat tartozik idén a Legjobbak közé. A program 2001-es indítása óta közel 2000 vállalat vett részt a felmérésben, és több mint 400 000 munkavállaló visszajelzése adott képet a magyar munkaerőpiac alakulásáról. Az idei kutatásban 76 vállalat vett részt, a 32000 megkérdezett munkavállaló és a felmérésbe bevont 450 felsővezető válaszai alapján 2015 Legjobb Munkahelyei:

  • 50-250 fő: Alpiq Csepeli Vállalatcsoport, Cisco Systems Magyarország Kft., Faulhaber Motors Hungaria Kft., Hilti Hungária Kft., Atlas Copco-Industrial Technique Hungary Kft., Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt., Macher Gépészeti és Elektronikai Kft., MAPEI Kft., Veeva Systems Hungary Kft.
  • 250-1000 fő: B. Braun Avitum Hungary Egészségügyi Szolgáltató Zrt., DECATHLON Magyarország, Eurofamily
  • 1000+ fő: Allianz Hungária Zrt., Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft., dm Kft., McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
Ennyin múlik, hogy boldogabbak legyünk a munkahelyen
A boldogtalan munkavállaló nem hatékony munkavállaló, vagyis rengeteg elpocsékolt pénzt jelent. Tehát nem pusztán emberbaráti jóságból, hanem jól felfogott üzleti érdekből is érdemes a vezetőknek figyelmet fordítaniuk arra, hogy boldogabbá tegyék az alkalmazottakat. Itt van 5 egyszerű dolog, már holnap elkezdheti!
Az elkötelezett munkatárs jobban teljesít, és a cég sikereit sajátjának érzi

Az idén kitüntetett vállalatok meg is tesznek mindent a sikerért: dolgozóik 79 százaléka érzi úgy, hogy a szervezetükről, mint munkahelyről kialakult külső kép, az „employer brand” összhangban áll személyes tapasztalataikkal. Ennek fontos eleme, hogy a Legjobbaknál megkérdezettek 81 százaléka ért egyet azzal, hogy ha a vállalat sikeresen eléri a kitűzött céljait, a pénzügyi eredményekből a dolgozók is részesülnek, szemben az 55 százalékos magyar átlaggal. Ezenkívül a felsővezetés emberközpontúsága és őszinte kommunikációja, a fejlődési és előrelépési lehetőségek, az elismerés, valamint a hatékony munkavégzés feltételeinek megteremtése különbözteti meg leginkább a Legjobbakat. Azt, hogy ez megtérülő befektetés, a pénzügyi mutatók is igazolják. „Az Aon Hewitt kutatásai egyértelmű összefüggést mutatnak az elkötelezettség szintje és a vállalat pénzügyi teljesítménye között. A Legjobb Munkahelyek 57 százalékkal magasabb részvényesi megtérülést tudnak garantálni.” – fogalmazott Köcse Bálint, a Legjobb Munkahely Felmérés projektvezetője.

Azoknak a munkahelyeknek, amelyek a munkavállalói igények szem előtt tartásával Legjobbakká válnak, lényegesen kevesebb, a fluktuációhoz hasonló problémával kell megküzdeniük. Ha egy alkalmazott elkötelezett a munkaadója iránt, jóval nagyobb az esélye, hogy nem keres új állást, ráadásul jobban is teljesít munkaidejében. Jól bizonyítja a munkaadók befektetésének eredményességét, hogy a magasabb elkötelezettségű kollégákkal dolgozó gyáregységek esetében kevesebb a minőségi hiba és a munkabiztonsággal kapcsolatos kártérítési igény is.

Küzdelem a munkavállalókért

Pillanatnyilag egy átlagos magyar vállalatnál a dolgozók 62 százaléka elkötelezett cége felé, ők azok a munkavállalók, akik ajánlják a szervezetet, mint potenciális munkahelyet, nem terveznek állást változtatni és elvárásokon felül teljesítenek a vállalat céljainak érdekében. Ez meghaladja az európai szintet (57%), és megfelel a globális értéknek. Itthon a dolgozók a globális mintának megfelelően leginkább közvetlen felettesükkel és munkatársaikkal elégedettek, míg legkritikusabban fizetésükről és előrelépési lehetőségeikről nyilatkoznak.

Ugyanakkor a tehetségek megszerzéséért és megtartásáért folytatott versenyből is fakadó munkaerőhiány egyre nagyobb frusztrációt okoz a munkahelyeken, ez növeli a stresszt és rontja a munka-magánélet egyensúlyát. Ma Magyarországon minden ötödik munkavállalónak kimondottan nehézséget okoz a munkájával járó stressz kezelése, és nem tudja megteremteni a munkája és a magánélete közötti egyensúlyt: „Az igazi kihívást az okozza, hogy a vállalatoknak ebben a feszült környezetben kell ösztönözniük, motiválniuk és megtartaniuk a jelenlegi kollégákat, akikre egyre nagyobb nyomás nehezedik.” – teszi hozzá Veres Rita.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo