Lakásba fektetne a magyar

A lakásárak emelkedése a Genertel felmérésében szereplő 2000 megkérdezett magyar csak kevesebb, mint egyharmadát zavarja, 72 százalékuk szerint további árnövekedés is várható a piacon. A válaszadók 44 százaléka tervez a közeljövőben ingatlant vásárolni. A CSOK-ot azonban csak 7 százalék szeretné igénybe venni lakásvásárlás vagy építés során. Lakásbiztosítás terén pedig meglepően naprakészek a magyarok, 70%-uk tisztában van a díjjal és a szolgáltatásokkal. Mindez a Genertel lekérdezéséből derült ki, amely során az ingatlanpiaci változások hatásait igyekeztek feltérképezni.

 

A lakáspiacon tapasztalható árnövekedést természetesen a magyar lakosság is észleli és 72%-uk azt is gondolja, hogy 2016-ban folytatódik az árak emelkedése. Sőt! Közel 60 százalék véli úgy, hogy az új lakás értékesítés áfájának 27-ről 5 százalékra való csökkenése sem eredményezi az ingatlan árak csökkenését; szerintük nem lesz semmilyen hatással a lakásárakra - derült ki a Genertel friss felméréséből.

Az ingatlan árak emelkedése ugyanakkor csak a megkérdezettek harmadát „aggasztja”, vélhetően amiatt, mert 40 százalék biztosan nem vesz ingatlant idén, 16 százalék meg bizonytalan volt ez ügyben, tehát még nem hoztak döntést, csak 44 százalék tervez lakásvásárlást. A válaszadók 18 százaléka úgy véli, hogy jól jár a lakásárak növekedésével, ez az a réteg, akik árulják az ingatlanjukat és remélik, hogy a magas ár ellenére is tudnak vevőt találni.

Egy kérdés érintette a bérleti díjakat; itt a többség, 65 százalék semleges álláspontot képvisel, azaz nem érinti őket semmilyen módon a díjak emelkedése. Ezen sincs csodálkozni való, lévén a megkérdezettek döntő többsége saját tulajdonú ingatlanban él. Közel 30% mondta azt, hogy rosszul érinti őket a bérleti díjak növekedése és alig 5 % örül neki.

Meddig emelkedhetnek a lakásárak?
Miközben árrobbanástól tartanak egyes ingatlanpiaci elemzők és portálok, a CSOK Otthonteremtési Kedvezmények blogspot annak járt utána, valóban az égig nőnek-e az ingatlanok árai. Az eredmény meglepő: az önbeteljesítő jóslatként funkcionáló hírekkel szemben egyáltalán nem várható, hogy az ingatlanpiac minden szegmense felfutóban lesz. Könnyen hullámvölgy jöhet nemsokára az új ingatlanok piacán is.
Lakásbefektetés? Igen!

A magyarok 71 százaléka vásárolna ingatlant befektetési céllal, ha lehetősége lenne rá, 17 % nemmel válaszolt, 12 százalék pedig nem tudta eldönteni.

Ezzel némileg összhangban vannak a megtakarítási szokásaik; hiszen a megkérdezettek 52 százaléka állította, hogy 10.000 vagy akár 20.000 Forintot is félre tesz havonta – vélhetően lakásvásárlási szándék állhat e mögött. 18 százalék 5000 forintot tud csak megspórolni, míg 30 százalék semmit se.

Elégedettek a lakásbiztosítással

Meglepő válaszok érkeztek a biztosítást érinti kérdésekre. Az előzőleg végzett felmérésekhez képest most megfontoltabbnak, tudatosabbnak tűnnek a válaszadók: azok közül, akik rendelkeznek lakásbiztosítással, közel 70 százalék állítja azt, hogy tisztában van a lakásbiztosítása díjával, illetve a szolgáltatásaival, lévén, hogy azt nemrég kötötték vagy éppen ellenőrizték. A fennmaradó 30 % nem szokta nézni a díjakat, nem foglalkozik a biztosításával.

Nagyon megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy a lakásbiztosítás díjak növekedni fognak-e a lakásárak miatt. A válaszadók fele szerint igen, 30 % szerint nincs hatással a lakásár a biztosításra, 20 % pedig nem tudott választ adni. Jó hír viszont, hogy még ha kicsivel is, de többségben vannak azok, akik elégedettek a lakásbiztosításuk díjával: „csak” 46% örülne némi csökkenésnek.

Átlagos lesz a nyár, de forró az ősz
Kicsit mérsékeltebb most a kereslet az ingatlanpiacon, mint az év elején volt, a visszaesés azonban már májustól érezhető, a meleg csak rátett egy lapáttal. Július végén érkeznek azonban az egyetemisták, majd következik egy ingatlanpiaci szempontból forró ősz, ahol az eddigi keresleti piac akár kínálativá is válhat, magával hozva az árak csökkenését.
 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo