Magyarországra is megérkezett a veszélyes betegség

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban 2018. április 21-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzött hullát Heves megyéből szállították be vizsgálatra a hatósághoz.

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján egy, a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznó hulla bizonyult ASP-vel fertőzöttnek szombaton. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van.

A hatóság az ASP megállapítását követően minden előírt intézkedést haladéktalanul megtett. Kijelölte többek között a fertőzött, valamint a fertőzött területen belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltotta továbbá a társas vadászatok lebonyolítását, valamint az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte. Fontos, hogy a fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki. A továbbiakban az állategészségügyi hatóság szakemberei elvégzik a fertőzött területen tartott valamennyi házisertés állományban az állatok összeírását is. Ennek során azt is ellenőrizni fogják, hogy a sertéseket olyan módon tartják-e, amely megakadályozza a vaddisznókkal való érintkezést. (Több környező országban már tavaly megjelent a veszélyes betegség!)

Éhes vagyok, mélyebbre túrok.
(fotó: flickr/Ben Locke)

További fontos előírás, hogy a fertőzött területen található állattartó helyekről az Európai Unió más tagállamaiba vagy ún. harmadik országba nem lehet sertést szállítani, emellett egyéb esetekben is az állategészségügyi hatóság előzetes engedélyéhez kötött a kiszállítás. A megye teljes területén kiemelten fontos az elhullott vagy beteg sertéseknek az észleléstől számított 24 órán belüli bejelentése és ezen egyedek virológiai vizsgálata.

A sertéspestis és Ukrajna fenyegeti a magyar gazdákat
Komoly kihívás elé állíthatja a magyar agráriumot a 2020 után kezdődő költségvetési ciklus bizonytalanságai mellett a hazánkat körülvevő sertéspestis, valamint a dinamikusan növekvő ukrán mezőgazdasági termelés is.
Az afrikai sertéspestis (ami nem azonos a sertéspestisként emlegetett klasszikus sertéspestissel) az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt abból adódik, hogy az ASP megjelenése miatt hosszú távú korlátozások léphetnek életbe mind az Európai Unión belüli, mind az exportkereskedelemre vonatkozóan. A betegség különös veszélye, hogy nemcsak fertőzött élő sertések, hanem az azokból előállított, a vírust tartalmazó termékek, valamint a vaddisznók mozgása révén is igen gyorsan továbbterjedhet. Ráadásul a vírus környezeti hatásokkal szembeni ellenálló képessége igen nagy, hónapokig, bizonyos esetekben akár évekig is fertőzőképes marad.

A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Meg kell akadályozni, hogy a házi sertések vaddisznóval érintkezzenek, állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékot („moslékot”) pedig soha ne adjunk a sertéseknek! Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo