A manipulatív technikáknak általában sajátja, hogy rendívül elegánsan, megnyerő természetességgel vezeti elő mondanivalóját a „manipuláló” (zavart színlelve, elnézést kérések közepette, dicsérve a tárgyaló fél felkészültségét/türelmét/megértését, használva az összes udvariassági formulát).

 

A technikák ügyesen építenek arra, hogy a gyanútlan fél udvariasan és tapintatosan reagál, illetve követi a szociálpszichológia által is azonosított két viselkedési normát, a „viszonosság” és a „társas elkötelezettség” normáját.

Általában akkor próbálkoznak keményebben ezekkel a stratégiákkal, ha úgy érzik, hogy a partner van gyengébb pozícióban, mert sürgeti az idő, szüksége van a bevételre stb.

Ilyen manipulatív technika például, a tárgyalás korábbi szakaszában lezárt kérdések újranyitása vagy a „korlátozott felhatalmazásra” való hivatkozás.

A korábban lezárt kérdések újranyitása általában a tárgyalás utolsó szakaszában, a végső megállapodáshoz közeledve merül fel. Ilyenkor a tárgyalópartner számára fontosabb és lezárt kérdéseket váratlanul (valamilyen látszólag védhető okra hivatkozással) újranyitják, nyújtva a tárgyalás idejét és „fárasztva” ezzel a felet. Majd megállapodnak általában ugyanúgy, mint ahogyan az eredetileg volt. A cél, azt a hatást kelteni, mintha a „manipuláló” engedményt tett volna ezzel a „megállapodással”, amely okán a gyanútlan fél (öntudatlanul engedve a „viszonosság normájának”) hajlamosabb lesz nagyobb engedményekre, számára előnytelenebb kompromisszumokra, a végső megállapodás, sokkal komolyabb kérdéseiben.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/jesadaphorn

Korlátozott felhatalmazásra szintén az üzleti tárgyalás lezáró szakaszában szoktak hivatkozni. A gyanútlan fél azt hiszi, hogy a kölcsönös engedmények eredményeként a tárgyalás végére értek, és már csak a másik fél lezáró mondata (igenje) szükséges. A másik fél ilyenkor közli, hogy „sajnos” nincs döntési kompetenciája a kérdésben, és a megállapodást (illetve a saját maga által a tárgyalás során tett korábbi engedményeket) „sajnos” a döntési jogkörrel bíróval (vezetőjével, igazgatótanáccsal) jóvá kell hagyatnia. Majd az derül ki, hogy a döntéshozó „sajnos” bizonyos kérdésekben hajthatatlan és a gyanútlan partner (ha szeretné nyélbe ütni az üzletet), újabb engedményekre kényszerül.

Az, hogy a megváltozott feltételekkel a megállapodás, a számunkra előnyös marad-e vagy sem, mindig akkor, és ott dől el. Ne féljünk azonban attól, hogy udvariasan, de elálljunk megállapodási szándékunktól, ha számunkra kedvezőtlenül alakulnak a feltételek (és így a manipuláló hoppon marad). Ne ódzkodjuk attól sem, ha az érdekeink okán mégis megállapodnánk, hogy finoman felhívjuk a másik fél figyelmét arra, hogy az általa alkalmazott lépés kevéssé volt elegáns.

Az, hogy felismerjük és elkerüljük – az udvariasságunkra épített - manipulációs csapdákat, még nem udvariatlanság. Jó, ha ilyenkor emlékeztetjük magunkat: az udvariasság, nem balgaságot jelet, hanem azt, hogy ilyen esetekben is elegánsan tudjuk képviselni az álláspontunkat és érdekeinket.

dr. Erdős Zsuzsanna üzleti etikett tanácsadó és coach www.erdosetikett.hu