Március 10-éig kell nyilatkozniuk a bortermelőknek a NAV-nak

A januártól hatályos új jövedéki törvény bevezeti a kisüzemi bortermelő kategóriáját, ami a várakozások szerint az eddiginél lényegesen egyszerűbb ügyintézést tesz majd lehetővé. Minden bortermelőnek kötelező bejelentenie, hogy április elsejétől egyszerűsített adóraktári engedélyesként vagy kisüzemi bortermelőként kíván tovább tevékenykedni. A változás a termelők több mint 90%-ának jelenthet könnyítést – áll a Helyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) közleményében.

A jövedéki törvény módosítása értelmében jellemzően a saját vagy vásárolt szőlőből, legfeljebb 1000 hl mennyiségben bort előállító borászatok választhatják a kisüzemi bortermelő státuszt. Ezek a termelők 100 hl palackos erjesztésű pezsgőt is készíthetnek. Fontos, hogy csak magyar szőlőt dolgozhatnak fel és nem vásárolhatnak bort. – A kategória bevezetésével elsősorban a kis, családi borászatok adminisztrációs terheinek csökkentése volt a célunk, ezt tartottuk szem előtt, amikor a javaslatunkat benyújtottuk a jogalkotóknak – hangsúlyozta Légli Ottó, a HNT elnöke.

Nyilatkoznia valamennyi borászatnak kötelező, függetlenül attól, hogy kisüzemi termelőként vagy egyszerűsített adóraktári engedélyesként folytatja tevékenységét. Március 31-ével ugyanis minden termelőnek automatikusan megszűnik az eddigi engedélye.

Alapesetben a kisüzemi bortermelőknek jövedéki ügyekben ezentúl nem lesz kapcsolata a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, kivéve, ha EU-tagállamba kívánnak bort értékesíteni. Ilyen esetekben a NAV-tól kapott egyedi azonosító birtokában állíthatnak ki kísérőokmányt.

Kép: Pixabay

Azok, akik egyszerűsített adóraktári körben maradnak, új, elektronikus engedélyt kapnak a NAV-tól. Nyilvántartásukat a jelenlegi pincekönyvben vezethetik tovább. A hamarosan megjelenő új pincekönyv-rendeletnek köszönhetően azonban ez a nyilvántartás is egyszerűbbé válik. A kisüzemi bortermelőknek a HNT javaslatai szerint még ennél is egyszerűbb nyilvántartást kell várhatóan vezetniük.

Az új szabályoknak megfelelően kevesebb adatra lesz szükség az elszámolás leadásához is, s ezeket is csak évente egyszer, a borpiaci év végét követően, augusztus 15-éig kell a termelőknek benyújtaniuk a hegybíróhoz. A termelői pezsgőt előállító, tároló termelőknek ezzel egy időben kell megküldeniük jövedéki adó bevallásukat a NAV részére, és ekkor fizetik meg az adót is.

Részletes tájékoztatás a szervezet honlapján, a www.hnt.hu oldalon érhető el.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo