Marketingben a szórólap és az e-mail a nyerő?

A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség kutatásából. A szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: MiniCRM

A direktmarketing-csatornák közül a szórólapokra és az e-mailben érkező reklámüzenetekre nyitottak leginkább a fogyasztók, a legtöbb vásárlást is ezek az eszközök generálják – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) megbízásából a KutatóCentrum által készített DM Szenzor felmérésből. Idén először a direktmarketing-szektorban tevékenykedő szakemberek mellett a fogyasztók iparággal kapcsolatos véleményét is vizsgálta a kutatás.

Tízből kilencen nyitottak a szórólapos reklámüzenetekre, heten pedig legalább részben hasznosnak tartják, hogy így értesülhetnek üzleti ajánlatokról. Az e-mailek elfogadottsága is igen magas: a felhasználók 86 százaléka legalább részben nyitott az elektronikus postaládában landoló megkeresésekre, és 59 százalékuk tartja azokat hasznosnak. „A 18–34 éveseknél megfordul a sorrend: ez a korosztály nyitottabb az elektronikus úton érkező megkeresésekre, mint a szórólapos ajánlatokra, ugyanakkor még utóbbi elfogadottsága is igen magas, 83 százalék a körükben” – emelte ki az eredményeket Huszics György, a DIMSZ elnöke.

Azért a direkt marketinggel nem árt vigyázni!

SMS-t inkább a férfiaknak

A névre szóló reklámlevelek is hatékony elérést biztosítanak, tízből heten nyitottak az így érkező ajánlatokra. A telefonos megkereséseket ugyanakkor kevésbé szeretjük: az SMS-en érkező reklámüzenetekre a fogyasztók kevesebb, mint 40 százaléka nyitott, míg hívások esetén ez az arány már csak 30 százalék. Ennek ellenére tízből hatan általában meghallgatják az ajánlatot, mielőtt döntenek annak elfogadásáról vagy elutasításáról. „Érdekes, hogy míg minden más csatornán a nők kapnak szívesebben üzleti ajánlatokat, a telefonos vagy SMS-megkeresésre a férfiak valamivel nyitottabbak” – jegyezte meg Huszics György.

Erre költünk még mindig, boldogan
Tényleg fontosabbá váltak az élmények, mint a dolgok birtoklása? Nos, valójában úgy tűnik, a kettő összefonódott, és a fogyasztók élményt akarnak akkor is, ha épp csak egy fagylaltot vásárolnak. Nem egyszerű marketingcsavarról van szó. Az élmények tényleg boldogabbá tesznek bennünket.
Az eredményekből az látszik, hogy a fogyasztók többsége összességében hasznosnak gondolja a reklámcélú megkereséseket, hiszen így új termékeket, szolgáltatásokat ismerhetnek meg, de sokan vásárolnak is direktmarketing-ajánlatok hatására. A kutatást megelőző hónapban szórólapot kapó válaszadók több mint kétharmada már legalább egyszer vett valamit ilyen megkeresés hatására, a lakosság 55 százaléka pedig a jövőben is elképzelhetőnek tartja, hogy élni fog egy hasonló ajánlattal. E-mailes reklámüzenet hatására a címzettek 57 százaléka vásárolt már, és minden második megkérdezett úgy véli, a jövőben is lesz erre példa.

Élelmiszer, ruházat a népszerű

Mind a névre szóló, mind az általános reklámanyagok közül az élelmiszer témájúakat nézik meg leginkább a fogyasztók, és ezek hatására vásárolnak a legtöbben. Ezt követik az elektronikai cikkeket, illetve ruházatot és cipőt hirdető anyagok. „Más iparágakban is érdemes ugyanakkor bevetni a nyomtatott reklámüzeneteket, hiszen általánosságban igaz, hogy a fogyasztók nagy többsége elolvassa a szórólapokat és a postaládájukba érkező anyagokat, sőt, a lépcsőházi gyűjtőládába bedobott reklámanyagokat is a megkérdezettek 84 százaléka megnézni” – mondta el Huszics György. A kutatást megelőző egy hónapban egyébként a legtöbben (94%) nyomtatott reklámanyagot kaptak, ezt követték az e-mailes megkeresések (70%), míg telefonon minden második, SMS-ben pedig minden ötödik embert értek el a hirdetők.

Tökéletes marketingeszköz? Még ez sem az
Vajon tényleg a kukába kéne dobni minden korábbi eszközt, a digitális marketing felülír minden mást? Vagy túldramatizálják és túlzottan szenzációként kezelik a digitális marketing lehetőségeit?
 

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo