Másodszor se könnyebb üzletet nyitni - erre kell figyelni

Ha azt hittük, az első üzlet megnyitása volt a nagyobb kihívás, várjunk, amíg belevágunk a másodikba. Az se lesz sétagalopp, mondják az öreg rókák.

Azt a kihívást, hogy zökkenőmentesen kezeljük az ügyfeleinket, az alkalmazottakat, például a leltárt, a béreket, már megugrottuk. Biztosan zakatol az üzlet, ideje továbblépni! De erre fel kell készülni, ha ugyanis úgy nyitunk újabb telephelyet, hogy még nem állunk készen a többletmunkára, nem csak az új helyen lehet döcögős a napi rutin, hanem kockáztatjuk azt is, hogy a már jól menő üzletünk is megsínyli a dolgot.

Lássunk néhány dolgot, amit mindenképpen érdemes előre átgondolni, mielőtt megtennénk a következő lépést az új üzlet nyitása felé!

Kép:PP

Reális költségvetés

Ha az első vállalkozásunk cash-flowja nem elég, szükségünk lesz megtakarításra vagy egy olyan költségvetésre, ami szabad mozgást enged, és vannak benne tartalékok a váratlan kiadásokra is.

Az American Express kisvállalati blogján olvasható beszámoló szerint Sarah Jacoby például megtapasztalta, hogy milyen nehéz a bővítés, ha az ilyen váratlan dolgokra nem készülünk fel. 2009-ben nyitott táncstúdiót New York-ban. A siker után hamarosan a második telephely is megnyílt. „Amikor megnyitottam a második stúdiót is, úgy gondoltam, minden lehetséges forgatókönyvet végigvettem fejben. Úgy gondoltam...”

Bár úgy gondolta, remek fűtési rendszer van a stúdióban, a kemény tél miatt a tervezett fűtési költség majd a háromszorosát is súrolta az előzetesen kalkulált összegnek. Egy évvel az után, hogy megnyitotta a második tánctermet, kénytelen volt bezárni. Esetében végül sikertörténet lett a dologból, mert 2012-ben újra tudta nyitni a második stúdiót, sőt egy évvel később újabb taggal bővült a vállalkozása. Szerinte aki most vág bele a bővítésbe, mindig dupla, vagy háromszoros kezdőtőkével kalkuláljon, mint amit elsőre gondolt. Így, ha szükség van rá váratlanul, rendelkezésre áll az összeg, ha nem, hát kezeljük dupla bónuszként.

Megfelelő távolság

Szinte biztos, hogy nem szeretné, hogy a másodikként nyitott üzlete elszipkázza a forgalom egy részét a már bejáratott első üzletétől. Ezért gondosan kell megválasztani a távolságot. Ám kivételek mindig akadnak. (A Starbucks kávézóláncnál például külön tudomány, hogy pontosan meghatározzák, hol kell lennie az ideális helyiségnek.)

Attól is tegyük függővé a távolság kérdését, hogy milyen ágazatban tevékenykedünk. Mert amíg például két zöldséges bolt között városon belül jó a nagy távolság, addig egy igen messze lévő új irodai telephely gondot okozhat. De legalábbis kényelmetlen és költséges helyzeteket.

Így keressünk bérleményt vállalkozáshoz
Amikor a tökéletes irodát keressük a legfontosabb, hogy ne adjuk fel, akkor sem, ha már fárasztóan hosszú ideje nem találjuk meg azt, amire szükségünk lenne. Az „igazi” ingatlanban is akkor jön, amikor már kicsit feladtuk. Amikor belépve az ajtón azt érezzük: végre, na az lesz a megfelelő. Érdemes kivárni az igazit, és nem túl nagy kompromisszumot kötni. Átgondoltságra viszont itt is szükség lesz. Itt talál néhány szempontot, amit érdemes figyelembe venni.
Amerikában persze egészen extrém esetek is lehetnek - Chuck Boyce például megtapasztalta, hogy egy új iroda nyitásánál általános szabály, hogy elég közel legyen az elsőhöz. A második irodájukat az elsőtől 2300 mérföldre nyitották, Nevadában. Az ideje nagy részét repülőgépeken töltötte, és a költségek növekedése mellett ez fizikailag is igen megterhelő volt számára. Tehát amikor megnyitotta a harmadik helyen az új irodát, Boyce azt mondja, lényeges szempont volt a döntéshozatal során, hogy a megfelelő helyszín „csupán” 1,2 mérföldre van az elsőtől. Ha ekkora távokkal itthon nem is kell számolni, érdemes végiggondolni, hogy mennyi idő és költség lesz, ha az üzletmenet miatt naponta kell ingázni nekünk –vagy egy kollégának – mondjuk Sopron és Szeged között.

(A helyszín kiválasztásánál egyébként természetesen kiemelt fókuszt érdemel a körültekintő piackutatás, a fenti ötlet csak emelletti szempont.)

Működő folyamatok

Ahhoz, hogy tényleg sikeresen tudjunk egy második (harmadik, sokadik) üzletet megnyitni, sokat segít, ha működő és letisztázott folyamatokat tudunk átvinni az új helyre. Vagyis nem kell minden a nulláról kitalálni. Nem véletlen, hogy a franchise rendszerek ennyire sikeresek tudnak lenni. (Hogy önnek való-e  Ha minden részlet tiszta és szabályozott, sokkal egyszerűbb megsokszorozni a teljes működést.

Ha ez megvan, lehetőségünk lesz „ráugrani” a kínálkozó hirtelen lehetőségekre is – például egy felszabaduló nagyon jó üzlethelyiségre, ami „most vagy soha” érhető el.

Ne gondoljuk túl

Ha tényleg minden kockázatot el akarunk kerülni, akkor soha nem fogunk továbblépni. Tehát fontos, hogy mérlegeljük a fenti dolgokat - és persze még rengeteg minden mást, de ha úgy érezzük, hogy van egy jó lehetőség, ha van érdeklődés és úgy látjuk, jó az ötlet, hogy továbblépjünk, hajrá! A szintén amerikai Smallcakes alig négy hónappal az első üzlet megnyitása után már a következő üzlethelyiségről tárgyalt. A tulajdonos ismerte a környéket, feltérképezte a vásárlási szokásokat és ennek alapján úgy látta, érdemes belevágni a terjeszkedésbe. Az eredmény? A két üzlettel háromszor akkora bevétel, mint korábban. Jeff Martin azt mondja, az a fő tapasztalata, hogy legyünk nagyon körültekintőek, alaposak, de bátrak. A második hely nyitása szerinte is stresszes folyamat, ám ha csak egy kis csíráját is látjuk a sikernek, merjünk belevágni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo