Mostantól van hova fordulnia a hoppon maradt építőipari cégeknek

A tervezési, építési, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek megoldását segítő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én megkezdi működését.

A szerv segít a lánctartozások felszámolásában - Kép: Pixabay

Az építésügy területén kialakult lánctartozások csökkentése érdekében létrehozott TSZSZ független szervezetként az MKIK mellett működik. Helyettes vezetőjét, Csermely Gábort és a meghirdetett pályázat alapján kiválasztott 121 tagját az igazságügyi szakértők közül Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már kinevezte, vezetőjének és további tagjainak kinevezése folyamatban van. A TSZSZ eljárása a vitás építkezés helyszíne szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető. (Az új Ptk. egyébként is korszakváltást hozhat a számlafizetési fegyelemben.)

Az építésügyi lánctartozások visszaszorítása érdekében született törvény alapján a TSZSZ a megrendelő, a tervező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján ad szakvéleményt a teljesítésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben. A szervezet törekszik a minél inkább zökkenőmentes működésre, ugyanis a dokumentum kiadásának gyakori, sokszor indokolatlan késleltetése, megtagadása a lánctartozások kialakulásának egyik oka.

A jogalkotó célja, hogy az ilyen ügyek nagy része lehetőleg a bíróság elkerülésével, a TSZSZ által kiadott szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megoldódjon. Ha ez mégsem így történik, a vállalkozó a számára kedvező szakvélemény birtokában a neki járó pénz kifizetését a bíróságon nagyobb eséllyel érvényesítheti.

A bíróság a felperes vállalkozó kérelmére már a per kezdetén elrendelheti a vitatott összeg kifizetését. Az is kedvező fejlemény a pénzére váró számára, hogy a bírósági ítélet előzetesen végrehajtható, és az ilyen perek a kiemelt perekre vonatkozó gyorsító szabályoknak megfelelően zajlanak, így előreláthatóan befejezésük nem tart majd évekig.

A TSZSZ eljárását a vitatott összeg 1 százalékának megfelelő eljárási díj, maximum 450 ezer forint megfizetésével, valamint az eljárás iránti kérelem-nyomtatvány kitöltésével lehet kezdeményezni a területi kamaránál vagy a TSZSZ-nél. Az adott ügyben a TSZSZ vezetője által kijelölt három igazságügyi szakértő jár el. A szakvéleményt 30, bonyolultabb ügyben 60 napon belül, helyszíni szemle lefolytatása után adja ki a szervezet - ismertette az MKIK.

Időben kell fizetni!
Hozzávetőleg 400 milliárdra becsülik csak az építőiparban a lánctartozások okozta veszteségeket. A körbetartozások azonban már nemcsak ezt a szektort sújtják, hanem olyan ágazatokat is, amelyeket korábban válságállónak tartottak. A „baj” oka sok esetben a kifizetetlen vagy késve fizetett számla, ami akár a cég és üzleti partnereinek bedőléséhez is vezethet. A késedelmes fizetések ellen és a lánctartozások megakadályozása érdekében készült el a polgári törvénykönyv 2013. július 1-jével hatályos, pénzfizetésre vonatkozó szabályozása, amely szigorúbb fizetési határidőket és szigorúbb szankciókat ír elő. – derül ki a Szecskay Ügyvédi Iroda összeállításából.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo