Kitolták a határidőt! Még két hónapot kapnak a kasszakárosultak

A kormány úgy döntött, hogy a visszavont engedélyű pénztárgépet forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek 2014. április 30-ig meghosszabbítja az 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételére nyitva álló üzembe helyezési határidőt.

Még két hónapig vehető igénybe a támogatás - Kép: Pixabay

A kormány úgy határozott, hogy kitolja a támogatás igénybevételéhez szükséges határidőt április 30-ig. Szatmáry Kristóf az NGM államtitkára szerint a tárca már dolgozik a rendeletmódosításon, amely lehetővé teszi az érintett vállalkozóknak, hogy április 30-ig 50 ezer forinttal olcsóbban jussanak hozzá a megrendelt online pénztárgépekhez. Az intézkedésnek köszönhetően egy vállalkozót sem érhet kár az engedélyek visszavonása vagy egy ügyfeleit becsapó, azóta eltűnt cég miatt - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A kormány mindhárom pénztárgép forgalmazó cég ellen fellép, behajtja a vállalkozók követeléseit. (Akiknek nem volt gond a kasszarendeléssel, azoknak holnap lejár a határidő a támogatás igénylésére!)

Több esetben is úgy tűnt, hogy futhatnak a kereskedők a pénzük után: ilyen volt a Patkós-Cassa ügye: a cég viszonteladóként kínált online pénztárgépeket, több száz megrendelőtől vett át előleget, utána azonban elérhetetlenné vált. Az ügyben csalás gyanújával rendőrségi nyomozás folyik.

A másik, a kereskedők számára váratlan esemény az volt, hogy a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) január 23-án visszavonta az Alt Cash Kft. és a Japán Cash Company Kft. gépeinek forgalmazási engedélyét, mert indoklásuk szerint mindkét típus adóelkerülésre adott volna lehetőséget az adóügyi ellenőrző egység (AEE) funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt. Ez mintegy 80 ezer vállalkozót érinthetett. A kormány jogi úton fellép a cégekkel szemben. Az ügynek személyi következménye is volt, a nemzetgazdasági miniszter felmentette az MKEH főigazgatóját, Király Pétert. Az érintett forgalmazók károsultjai állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendeltek a NAV honlapján. A követelések átvállalása a nemzetgazdasági tárca szerint legfeljebb 3 milliárd forintba kerülhet az államnak, ennek egy része vagy akár egésze azonban a későbbiekben megtérülhet. (A hírek szerint szinte mindenki azonnal új kasszát rendelt.)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo