Még mindig sok a nyerészkedő a Hungaroring körül

Az idén már kevesebb volt a szabálytalanság a Forma-1 Magyar Nagydíj idején, de a Hungaroring környéke még mindig vonzza az adózatlan jövedelemben reménykedőket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt hétvégén más hatóságokkal közösen végzett ellenőrzéseket a pályán és a környező településeken.

Az adóellenőrök és a pénzügyőrök a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szerveinek munkatársaival közösen nemcsak a kitelepült árusok adózási fegyelmét vizsgálták, de – többek között – taxisokat és egy környékbeli szállodát is ellenőriztek.

Kép: PP-archív

A NAV évről-évre ellenőrzi az eseményen árusítókat. Ez a rendszeres jelenlét pedig úgy tűnik megtette a hatását, hiszen míg a korábbi években minden második kereskedő nem adott nyugtát, számlát, illetve illegálisan foglalkoztatta az alkalmazottait, addig az idén már „csak” minden harmadik vizsgálat tárt fel valamilyen szabálytalanságot.

A hétvégén egy másik tagállamból érkezett árusra is felfigyeltek a revizorok, akiről kiderült, hogy ugyan eleget tett a magyarországi értékesítéssel összefüggő regisztrációs kötelezettségének, de a Forma-1 relikviák és ruházati termékek értékesítésekor csak a magyar vásárlóknak adott nyugtát, a külföldieknek nem.

Elsősorban a pályán kívüli cégek hibáznak

Tanulságos volt annak a környékbeli, telt házzal üzemelő szállodának a komplex vizsgálata is, melynél mindhárom hatóság mulasztást tárt fel. A bejelentés nélküli foglalkoztatáson, valamint a jövedéki termékek tartására és forgalmazására vonatkozó szabályok megszegésén túl, a NÉBIH munkatársai a szálloda konyháján tapasztalt szabálytalan élelmiszertárolással és visszadolgozással összefüggésben indítottak eljárást.

Így választja ki az ellenőrizendő cégeket a NAV
Szó sincs arról, hogy az Adóhatóság emberei véletlenszerűen szúrnák ki az adócsalókat. Céltudatosan választják ki ellenőrzésre a cégeket. Akinél már találtak hibát korábban, vagy épp áfát igényel vissza, biztosan készülhet.
Az idei ellenőrzés megerősítette a NAV korábbi években szerzett tapasztalatait. A szabálytalanságok a Hungaroringen kívül és a környező településeken érhetők tetten, a pályához tartozó területen működő vállalkozásoknál kevésbé jellemző.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo