Még több pénzhez juthatnak a cégek

Az eddigi kétszeresére, ezermilliárd forintra nő a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által elindított növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszának keretösszege. Elemzők szerint az összeg felemelése a jegybank jó üzenet a vállalkozásoknak.

Ezermilliárd az olcsó hitelre - Kép: Pixabay

A keretösszeg megemeléséről a monetáris tanács döntött, figyelembe véve "a program eddigi kedvező hatásait, a gazdasági és pénzügyi folyamatok alakulását, valamint a kis- és középvállalkozások részéről a továbbra is élénk hitelkeresletet" - derült ki az MNB honlapján közzétett tájékoztatóból. "Amennyiben a program végéhez közeledve a havi hitelfelvétel az elmúlt hónapokhoz hasonló szinten marad, vagy várakozásainkkal összhangban tovább növekszik, akkor a jelenlegi 500 milliárd forintos keretösszeg a 2014. december 31-ig tartó szerződéskötési időszak vége előtt kimerül" - írta közleményében a központi bank. Az MNB hozzáfűzte: egyrészt azért számít a hiteligénylések növekedésére, mert az utolsó negyedévben várható az európai uniós pályázatok kiírása, amelynek következtében "számottevő igény jelenhet meg a vállalkozások részéről az EU-s támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek iránt, amelyekhez új beruházási hitelek is kapcsolódhatnak". Másrészt a növekedést valószínűsíti az is, hogy a hitelintézetek az utolsó negyedévre időzítették a program keretében történő hitelkiváltásokat.

Az MNB megállapította: a program "az új forgóeszköz- és beruházási hiteleken keresztül rövid távon támogatta az aggregált keresletet, amivel középtávon a magyar gazdaság potenciális növekedését is erősítette". A jegybank becslése szerint az nhp első és második szakasza keretében eddig folyósított hitelek 0,5-1 százalékkal növelik Magyarország idei évi hazai össztermékét (GDP).

A Piac & Profit szakértője segít felkészülnünk, hogy nagyobb eséllyel lehessen sikeres a hitelkérelem!

Milliókat spórolhatunk az „ingyen hitel” változásával
A MNB Növekedési Hitelprogramját alacsony, 2,5 százalékos kamata miatt eddig is „ingyen hitelként” emlegették a cégek a Bankmonitor szakértői szerint. Június 30-tól tovább könnyítettek a hitel feltételein, ami még olcsóbb finanszírozást jelent.
Jó üzenet a vállalkozásoknak

„Mivel a jegybank a tavaly úgy indította az nhp második szakaszát, hogy az 500 milliárd forintos keretösszeg szükség esetén 2000 milliárd forintig emelhető, ezért a mostani lépés inkább technikainak tekinthető” – vélte Török Zoltán a Raiffeisen elemzője. A szakértő hozzáfűzte, hogy bár a második szakaszban lassan, akadozva indult a hitellehívás, mostanra beindult a hitelezés - közölte a Magyar Távirati Iroda.

A Raiffeisen elemzője egyetértett az MNB azon érvelésével, amely szerint egyrészt azért számít a hiteligénylések növekedésére, mert az utolsó negyedévben várható az európai uniós pályázatok kiírása, így nőhet a kereslet az európai uniós támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek iránt.  Másrészt a növekedést valószínűsíti az is, hogy a hitelintézetek az utolsó negyedévre időzítették a program keretében történő hitelkiváltásokat.

Török Bálint, a Buda-Cash szakértője szerint jelzésértékű és a jegybank optimizmusát tükrözi az emelés, ugyanakkor kérdéses, hogy teljesen kitöltik-e a rendelkezésre álló 1000 milliárdos keretet, tekintettel arra, hogy a második szakaszban eleinte rendelkezésre álló 500 milliárd forintból is még csak körülbelül 340 milliárdot kötöttek le. „Úgy tűnik idő kellett, míg mindenki rájött, hogy ez egy valóban kedvezményes hitellehetőség” – vélte az elemző.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo