Megédesíti 300 gazda napját a VM

A Vidékfejlesztési Minisztérium a saját költségvetéséből kifizeti azt a 240 millió forintos elkülönített cukortámogatást, amelyet még 2006-ban „felejtettek el” kifizetni 300 magyar gazdának.

A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a cukorrépa-termelők az előző kormány mulasztása miatt 2006-ban elestek az elkülönített cukortámogatástól, ugyanis a hazai jogszabályok nem tették lehetővé az uniós forráshoz való hozzájutást. A cukorrépa-termelők az Európai Unió Bíróságához fordultak. A testület 2009-ben az eredeti nemzeti szabályozást a vonatkozó európai uniós szabályozással ellentétesnek ítélte meg. Az EU Bíróság döntése alapján a 2006-ban támogatásból kimaradt minden termelő megkapja utólag a támogatást.

2012 októberétől a kormány kifizeti az érintett gazdálkodóknak a 240 millió forintos támogatást, melyhez a jogszabályi környezet megteremtését az EU Bíróság döntését követően sem biztosított az előző kormány. Több mint 300 gazda kaphatja meg évek óta elmaradt támogatását, mellyel az előző kormány súlyos mulasztását orvosoljuk – áll a tárca közleményében.

Mint ismeretes hazánkban a rendszerváltozás idején még 12 cukorgyár működött. A privatizáció során az üzemek külföldi tulajdonba kerültek, majd az EU 2006-os reformjával visszaszorította a cukorgyárak termelését. Mára mindössze egy, külföldi tulajdonban lévő cég működik Kaposváron, ahol csupán a hazai cukorszükséglet harmadát állítják elő. A szocialista kormányok idején az uniós csatlakozáskor kiharcolt - 402 ezer tonnás – magyar cukorkvóta 75 százalékát visszaadtuk Brüsszelnek. Az évi cukorfogyasztás 300 ezer tonna körüli, így a hazai gazdaság importra szorul.

Pályázni is lehet

Az idén összesen 1,18 milliárd forint összegű nemzeti kiegészítő támogatásra nyújthatnak be kérelmet a cukorrépa-termelők a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent vidékfejlesztési miniszteri rendelet szerint.

A keret túligénylése esetén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) arányos visszaosztást alkalmaz. A támogatás mértéke kvótacukor előállításához felhasznált 16 százalékos cukortartalomra átszámított cukorrépa-tonnánként legfeljebb 5 euró 65 centnek megfelelő forintösszeg, egy hektár cukorrépa után legfeljebb 390 euró támogatás adható.

Az a termelő kaphat támogatást, aki a cukorrépa hasznosítási ágként művelt földterületre egységes területalapú támogatásra (SAPS) jogosult.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo