Megrendelés nélkül is van kassza

Miközben folyamatos probléma, hogy a gyártók minél előbb leszállítsák a megrendelt, online adatkapcsolatra képes pénztárgépeket, az egyik gyártó biztos ami biztos alapon, megrendelés nélkül elkészít 20.000 kasszát.

Világrendek átalakulása
Befektetési stratégiák a globális változások viharában

Klasszis Befektetői Klub Bendarzsevszkij Anton nyitóelőadásával
és más neves szakértőkkel!

2025. szeptember 30. 16:30

Jelentkezzen most!

Kép:MTI

Lassabban halad az online átállás Magyarországon, mint arra a lengyel Comp csoport vezetése számított, de a vállalat bízik a pénztárgépei minőségében. Ennek bizonyítékaként élő megrendelés nélkül, előre elkészít húszezer készüléket. A cég a piac harmadát szeretné elfoglalni, ebből 9 milliárd forint bevételt vár.

Vágújhelyi Ferenc, a Nemzeti adó és Vámhivatal (NAV) informatikai alelnöke múlt héten azt mondta, eddig mintegy 40.000 pénztárgép üzemel online módon. Ilyen tempó mellett is július közepéig is eltarthat a kasszacsere, tette hozzá a szakember. Már korábban más szakértők is felhívták a figyelmet, hogy az átállás a legjobb esetben is tavaszig eltarthat.

A Comp csoport december végéig tizenötezer pénztárgépre kapott megrendelést, 2014 első két hónapjában pedig ugyanennyi új megrendelés érkezett. A cég az online átállásban a kezdetektől azt tűzte ki célul, hogy elérje a harminc százalékos piaci részesedést, és a nagyjából 9 milliárd forintos árbevételt a 130-180 ezres magyar piacon. Erre egyre nagyobb esélye is van, ugyanis a visszavont pénztárgép típusból rendelők most fognak új kasszát választani maguknak. Több feltételezett csalás és biztonsági fiaskó után már az is bizalmat kelthet a kereskedőkben, ha fizikailag látják a gépet, amit megvásárolnak.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?
Ordító különbség a meggy árában idehaza és szomszédunknál

Ordító különbség a meggy árában idehaza és szomszédunknál  

Több mint kétszerese nálunk egy kiló, mint a szlovák Lidlben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo