Megrohamozták a GPS-nyomkövetőket szerelő szervízeket

Megindult a roham a flottakövető rendszerek beszerelésével foglalkozó szervizeknél. Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél, így kevés ideje maradt a fuvarozóknak, hogy beszereltessék a járművekbe az elektronikus útdíj fizetéséhez szükséges GPS-alapú nyomkövető rendszert.

Tömeges az érdeklődés a GPS-nyomkövetés iránt, ami a július 1-jével induló elektronikus útdíjfizetés egyik eszköze. Az e-útdíj rendelettel érintett mintegy 200

ezer magyarországi jármű közül ugyanis jelenleg mindössze 30 ezerben van nyomkövető eszköz – mondta az egyik legnagyobb, flottakövetéssel foglalkozó társaság kereskedelmi vezetője. Szász János hozzátette, a 30 ezerből tízezer járműben a Secret Control GPS Kft. Webbase rendszere működik, számukra nem jelent technikai gondot az elektronikus útdíjfizetés. Viszont akik ilyen berendezést szeretnének, de még nem szereltették be, sürgősen lépniük kell, ugyanis nagy igény esetén a legyártott készülékek száma nem lesz elegendő.

Kevés az idő az átállásig

Nehezíti a helyzetet, hogy a szervizeknek szűkös a kapacitásuk, nem képesek egyszerre több tízezer járművet ellátni GPS-berendezéssel. A fixen telepített GPS-eszközök beszerelése 30-60 percet vesz igénybe. Bár a Secret Controlnak van az országban a legnagyobb, 40 tagból álló szervizhálózata, a regisztráció megkezdéséig, június 20-ig legfeljebb tízezer tehergépkocsiba tudják beépíteni a nyomkövető egységeket. Ezért a társaság újabb szervizek felállítását tervezi, de így is a több tízezres átállásra csak a regisztráció megkezdése után van lehetőség.

Nem terveztek a cégek az útdíjjal, pedig emelni fogja az árakat
A cégek háromnegyede nem számolt az idei költségek tervezésekor az útdíj bevezetésével, közel felük pedig nem tartja elfogadhatónak az ebből adódó áremelkedést, bár a logisztikai szolgáltatóknak ez drasztikusan megnövekedett pluszköltséget is jelenthet – többek között ez is kiderült a trans-o-flex Hungary Kft. megbízásából az Ipsos által készített kutatásból. A 300 Magyarországon működő vállalat megkérdezésén alapuló felmérés arra is rámutatott, hogy az online vásárlások térnyerése jelentősen átformálhatja a piacot, szereplőit új megoldások bevezetésére késztetheti.
Akik jelenleg is a cég által üzemeltetett megoldással fuvaroznak, nem kell mást tenniük: regisztrálnak az autópálya-kezelőnél. Esetükben csak szoftverfrissítésre van szükség, amit a szolgáltató távvezérléssel elvégez. Viszont azoknak, akik új eszközt kívánnak beszereltetni a járművükbe, szakszervizhez kell fordulniuk.

Fizetési módok

A 3,5 tonnánál nagyobb összsúlyú járműveket üzemeltetők az útdíjat kétfajta módon fizethetik ki. Akik semmiféle eszközt nem szereztek be, azok július elsejétől előre megváltható szakaszjeggyel közlekedhetnek. Ez a legkörülményesebb és a legkötöttebb fizetési forma. Ennél jobb megoldás, ha a meglévő, vagy ezután kialakítandó flottakövető rendszereket összehangolják az ÁAK hálózatával, és a jeladó adatai alapján teljesítik a fizetési kötelezettséget. Ez a jegyes rendszerhez képest rugalmasabb, az útvonal – útlezárás, forgalmi dugó, egyéb ok miatt – menet közben módosítható. Csak annyi útszakasz után kell fizetni, amennyit valóban megtett a teherautó.

A rendszer úgy működik, hogy az Állami Autópálya Kezelő szerződést köt a nyomkövető társaságokkal, amelyek a technikai hátteret, adatszolgáltatást adják az útdíjfizetéshez. A fuvarozók a beépített nyomkövető rendszer információi alapján számolnak el.

Ennyit ad vissza a fuvarozóknak a kormány az útdíjból
Csökkenő a gépjárműadó, visszatérítés az iparűzési adóból, kedvezményes forgóeszközhitel – ezek azok az elemek, amellyel a kormány az e-útdíj bevezetését kompenzálja a magánfuvarozóknál a versenyképesség javítása érdekében.
Az e-útdíj rendeletről

Az országgyűlés június 4-én fogadta el a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt a közúti teherfuvarozók számára. A díjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elsejétől.

Az útdíjjal kapcsolatban is csak végrehajtási rendelettervezet létezik. Ez alapján a tengelyszámtól függően a gyorsforgalmi utakon a legalsó, J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti díja 49,90 forint, a középső J3 kategóriában 70,02 forint, a legfelső, J4 díjkategóriában pedig 108,38 forint lesz. Főúton járműkategóriánként 21,23 forint, 36,75 forint, 67,60 forint a díj. Az útdíjat a jármű környezetvédelmi kategóriába sorolása is módosítja. A legrosszabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járműnél a legmagasabb a szorzó, 1,2, a legalacsonyabb szorzó értéke 0,8.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo