Mit csinál nyáron a Mikulás?

Szezonális vállalkozást üzemeltetni egészen különleges életforma. Az üzlet ritmusának köszönhetően a megfeszített munkatempójú, pihenés nélküli időszakok után jut némi idő a lazításra, majd jön a következő szezonra való felkészülés – ha sikerül elég tartalékot felhalmozni. Van, aki több, különböző szezonban futó profil váltogatásában találta meg a megoldást.

Nem lehet lábat lógatni –  Kép:SXC

A szezonális vállalkozások működtetésének két alapvető módszere az lehet, hogy a tényleges szezonon kívül felfüggeszti a működést – így nem kell fizetni az alkalmazottakat és egyéb költségeket –, vagy több, egymás kiegészítő szezonális témára szakosodik. A klasszikus példa szerint aki nyáron füvet nyír, azt télen várja a hótakarítás, a síoktató pedig jól teszi, ha a búvárképesítést is megszerzi, a nyári szezonban érdeklődők kiszolgálása érdekében.

Amiről feltétlenül gondoskodni kell egy időszakos üzlet esetében, az egyrészt a tudatos cash-flow-gazdálkodás, vagyis a felkészülés a nehezebb időszakokra, a másik pedig az alkalmazottakról való gondoskodás. A jó alkalmazottak ugyanis alapvetőek ahhoz, hogy amikor kell, az üzlet az első naptól gördülékenyen menjen. Ha előre tervezünk, és a munkatársakkal megbeszéljük, mikortól meddig számítunk rájuk a következő időszakban, akár évekre előre, nagyobb az esély, hogy újra és újra visszatérjenek hozzánk. A szezonális üzletekben ugyanakkor jó munkaerők lehetnek a diákok és a nyugdíjasok is. Előbbiek természetesen az iskolaszünethez igazodva mozgósíthatóak, utóbbiak pedig lehet, hogy akár sokéves tapasztalattal rendelkeznek a nekünk szükséges területen, viszont már sem erejük, sem kedvük egész évben dolgozni. Néhány hónapnyi munkára azonban szívesen vállalkoznak.

Minden hónapnak van olyan jellegzetessége, amire szezonális üzletet lehetne építeni. Az inc.com szerint január különösen jó az egészségügyi szolgáltatások szempontjából – feltételezzük, hogy az újévi fogadalmak is szerepet játszhatnak ebben. Februárban, ami egyébként az év leglassabb hónapja, a Valentin-nap az, amire építeni lehet. Márciusban a templomok látogatottsága és a vallási tevékenység ugrik a szokásosnál magasabbra. Áprilisban kezdődik a tavaszi nagytakarítás és az otthonok felújításának időszaka. Májusban az anyák napja az aranytojást tojó tyúk, júniusban a családi ünnepeké – esküvők, ballagások hozhatnak üzletet. Július ideális minden nyári termék értékesítésére, augusztusban elsősorban az utazásokra érdemes koncentrálni – ekkor mennek a legtöbben szabadságra. Szeptemberben az iskolakezdésre érdemes építeni, októberre pedig marad a nálunk épp csak éledező halloween. Végül, de elsősorban november és december minden kereskedő évének legcsillogóbb időszaka.

Minden hónapnak van olyan jellegzetessége, amire szezonális üzletet lehetne építeni.
Speciális problémák

Bizonyos szezonális bizniszek inkább csak kiegészítésként szolgálnak a „nyolcórás” munka mellett. Tipikusan idetartozik a már emlegetett Mikulás – kizárólag ebből nem lehet megélni – mondta el a Budapest Business Meetup legutóbbi rendezvényén a bohócként dolgozó Toroczkai Zsuzsi. A gyerekszórakoztatás területén ugyan az igazán erős szezon alig néhány nap egy évben – Mikulás, gyereknap elsősorban – erre ugyebár nem lehet üzletet építeni.  Aki mégis szeretne, annak több területen is jelen kell lennie, komplex szolgáltatást nyújtva. Így az egész évben megrendezett céges és családi rendezvények, fesztiválok hidalják át a holtszezonokat. Ebben az esetben viszont a legtöbben már nem maguk öltik fel a jelmezt a vállalkozók közül, hanem a szervezésben, koordinálásban játszanak szerepet, az egyes programokat – vagyis a Mikulást magát – pedig alvállalkozók oldják meg. A szolgáltatási paletta olyan fokig szélesedhet, hogy például az eredetileg csak kiegészítő szolgáltatásként kínált gyermekfotózás válik a cég fő eltartójává. A szezonális szolgáltatások esetében különösen fontos az internetes jelenlét és a jól megcsinált, a keresőkben jó helyen futó weboldal is, hiszen a csúcsidőszakokban rengetegen keresnek rá az adott témára, hatalmas a verseny.

Sebesvári Bence, az Erasmus Student Network Corvinus képviseletében a legnagyobb megoldandó problémaként a saját csapat folyamatos fenntartását és motiválását emelte ki. (Vannak olyan motivációs módszerek, amihez nem igazán van szükség pénzre.) A szervezet tevékenysége (a külföldi diákok integrálódásának segítése) tulajdonképpen kétszer két hónapra korlátozódik a szemeszterek elején. Ilyenkor szinte mindennap szerveznek programokat, van feladat, tehát rengeteg embert kell mozgósítaniuk, akikkel aztán hónapokig szinte teljesen megszakad a kapcsolat. Csapatépítő együttlétekkel, levelezőlistákkal igyekeznek fenntartani az érdeklődést, hogy amikor kell, egyik napról a másikra rendelkezésre álljon a munkaerő.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo