Módosítani fogják a kisvállalati adót

A kisvállalati adót, a kivát még idén módosíthatják, de a 2013. január elsejétől működő adórendszer lényegében már nem változik. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint az adórendszerben megvalósított, a kkv-k helyzetének javítását célzó átalakítások egy-két év múlva már éreztetni fogják hatásukat.

A január 1-jétől működő kisvállalati adóban (kiva) még elképzelhető kisebb módosítás – ismételte meg Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára kedden, a Joint Venture Szövetség adókonferenciáján azt, amit egy hétfői, hasonló tematikájú tanácskozásonmár jelzett.

Cséfalvay Zoltán. Fotó: MTI

Cséfalvay: mérséklődnek a kkv-k adóterhei

A helyettes államtitkár kedden valamivel többet mondott a lehetséges módosításokról. Megemlítette, hogy a visszajelzések alapján korlátok vannak a kisvállalati adóra való áttérés folyamatában – mint ismeretes, december 20-áig van mód az átjelentkezésre –, így elképzelhető, hogy könnyíteni fogják a társasági adózásból a kivába átlépést. Emellett a munkajövedelmekhez kapcsolódó, a vállalkozások számára előnyös szociálpolitikai kedvezményeket a kiva alá bejelentkezők nem élvezik, így sor kerülhet bizonyos kedvezmények összevonási lehetőségének megteremtésére is.

Balog Ádám hétfői becslése szerint 2014-ben a kivát és a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választó vállalkozások száma elérheti a félmilliót. Cséfalvay Zoltán,az NGM államtitkára egy másik konferencián kedden úgy vélekedett, hogy a január elsejétől belépő két új adó egyaránt lehetőséget ad a kkv-szektor adóterheinek jelentős mérséklésére. Az államtitkár becslése szerint ez adónemenként évi 25-30 milliárd forintra tehető, a munkahelyvédelmi akciótervnek a vállalkozások helyzetét javító hatását pedig 300 milliárd forintra tette. Kijelentette, hogy az adórendszer lényegi átalakítása befejeződött, így 2013-tól a „végleges formájú adórendszer működik”.

Balog Ádám. Kép: NGM

Az új gazdasági modell adórendszere

Orbán Viktor miniszterelnök már múlt pénteki rádióinterjújában leszögezte: a mostani adórendszerben nincsenek ideiglenes elemek, az az új magyar gazdasági modell rendszere. Balog Ádám hétfőn és kedden is hasonlóképpen beszélt, mint mondta, az adószerkezet átalakítása gyakorlatilag lezártnak tekinthető, a változtatások eredményeképpen a jövedelem típusú adók csökkentek, a forgalmi, jövedéki típusúak pedig emelkedtek. Tájékoztatása szerint az utóbbiak súlya jövőre meghaladja a munkát terhelő adókét.

Az adórendszer elemeit sorra véve a helyettes államtitkár úgy vélte, az egykulcsos szja azáltal, hogy a magasabb sávokban csökkenti a marginális adóterhet, több munkára ösztönöz, az adójóváírás kivezetését pedig azért tartotta jó lépésnek, mert az szerinte visszaélésre adott lehetőséget, s emiatt túl sokba került az államnak. Balog Ádám mindkét konferencián mint a feketegazdaság visszaszorításának eszközét említette az áfaösszesítő bevezetését, a pénztárgépek bekötését az adóhivatalhoz, a fedett próbavásárlásokat, a fordított áfa kiterjesztését – például az informatikai szektorra –, valamint a készpénzes fizetés korlátozását, de véleménye szerint mindezek nem elegendők a kieső bevételek pótlására, ezért emelik a fogyasztási, forgalmi típusú adókat, megadóztatják a piaci erőfölénnyel rendelkező vállalatokat. Szerinte ahhoz, hogy a többi adóterhet csökkenteni lehessen, és egészséges adószerkezet alakulhasson ki, szükség van erre. A cafeteria adózási szabályainak módosításáról szólva azt mondta, hogy ezáltal szélesedik az adóalap, de magát a cafeteriarendszert megőrzendőnek tartotta.

Balog Ádám reményei szerint az adórendszer változásainak kedvező hatását a vállalkozások egy-két éven érezni fogják.

Magyarországon magas a GDP-arányos adóelvonás
Balog Ádám a magyarországi adócentralizáció mértékét – ami szerinte 2013-ban sem lesz lényegesen magasabb, mint a 2005 és 2012 között jellemző 38-39 százalék – nagyjából a régiós főáramlathoz illeszkedőnek tartja, míg a versenytársakénál magasabb GDP-arányos adóelvonás kilóg a sorból. A helyettes államtitkár szerint ez utóbbi egyik oka a magas adósságszolgálatban keresendő – a különbségből ez 1–3 százalékpontot magyaráz –, s jelentősen hozzájárul a jövedelmek eltitkolása is: Magyarországon mintegy 1,2 millióan keresnek a minimálbér környékén – kétszer annyian, mint a miénkhez hasonló gazdaságú Csehországban –, s a feketegazdaság okozta 2000 milliárd forint adóbevétel-kiesés mintegy háromnegyede is a bérekhez köthető.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo