Most kell belevágni a fejlesztésbe

A következő uniós költségvetési ciklusban elsősorban visszatérítendő támogatásokra tudnak támaszkodni a kkv-szektor szereplői, köztük a gazdálkodók is. Ennek megfelelően most érdemes a Vidékfejlesztési Programon belül két lehetőséggel élni.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 2020 után induló költségvetési időszakban nagyobb arányban hirdetnek majd meg olyan pályázatokat, amelyeken az elnyert összeget vissza kell térítenie a jelentkezőnek. A versenyképesség növelésével, illetve összefogással lehet a leginkább felkészülni a változásra

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a 2020-ig előttünk álló négy évben továbbra is a fejlesztésekre kell nagyobb hangsúlyt fektetnie az ágazat szereplőinek. Fontos, hogy a kisgazdaságok tulajdonosai is igénybe vegyék a különböző technikai újításokat és részesüljenek az innováció biztosította előnyökből. A közeljövőben kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek azok a gazdálkodók, akik több lábon állnak és több tevékenységi körrel is rendelkeznek, például falusi vendéglátással is bővítik termelői tevékenységüket – idézte a vallalkozokhitele.hu.

A Vidékfejlesztési Program keretein belül jelenleg is lehet pályázni

A tervek szerint még idén nyáron közel 50 milliárd forint forrásra pályázhatnak a gazdaságok. Elsősorban a nem mezőgazdasági tevékenységek indítására, fejlesztésére, valamint a mezőgazdasági tevékenység diverzifikációjára nyerhetnek támogatást a pályázók.

Jelenleg többek között az öntözött területek növelését célzó beruházások megvalósítását célzó „Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című, VP2-4.1.4-1 kódszámú pályázat forrásai érhetőek el. A módosított határidőnek köszönhetően augusztus 1-től nyílik lehetőség az anyagok benyújtására. Érdemes tájékozódni a lehetőséggel kapcsolatban, hiszen bővült azoknak a vállalkozásoknak a köre, amelyek jelentkezhetnek a felhívásra. Így például a 12 évnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztésére is lehet már forrást nyerni, de a meliorált utak kialakításával kapcsolatos feltételek is módosultak (a talajrendezés érdekében a vízelvezetési fejlesztésekre is lehetőség nyílik), valamint egyszerűbbé váltak az engedélyezési eljárásra vonatkozó előírások.

Emellett azok is jól járhatnak, akiknek ültetvénytelepítési céljaik vannak, jelenleg ugyanis még 20 milliárd forint áll rendelkezésre ilyen irányú fejlesztésekre a Vidékfejlesztési Program keretein belül. A februárban meghirdetett pályázatra eddig ugyanakkor csak 353 pályázat érkezett. A napokban külön felhívták arra a figyelmet, hogy több fiatal gazda együttes pályázása esetén a támogatás összege elérheti a beruházás értékének 70 százalékát, így a vállalkozások még kedvezőbb feltételek mellett juthatnak forráshoz.

Biztosítékkal is készülni kell a sikeres pályázatra
Az uniós támogatási dömping a közbeszerzéseket is felpörgeti, miután az új Kbt. kötelezővé tette a közbeszereztetést a 25 millió forintos érték feletti egyedi beszerzések esetén. Bár a vissza nem térítendő támogatások esetében a kiírók már nem követelnek meg biztosítékot, számos, közbeszerzést kiíró vállalkozás kér az ajánlattevőktől teljesítési vagy jól teljesítési garanciát a források megfelelő felhasználásának biztosítékául.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo