Most legális lehet a kút

Jelentős, az engedély nélkül kialakított vízilétesítmények legalizálását ösztönző jogszabály-változás jelent meg a közelmúltban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kezdeményezett törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak.

A 2016. június 4. előtt illegálisan kialakított kút fennmaradását bírságmentesen lehet engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál 2018 végéig. Az 1995. évi vízgazdálkodásról szóló törvényt módosító új jogszabály a jogellenesen létrehozott vízilétesítményeket, illetve elsősorban a mezőgazdasági célú kutakat érinti – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Az illegális víztermelések legalizálására ösztönző módosítás nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító vízilétesítmények között. Kiterjed minden illegálisan létesített vízbeszerző létesítményre, így a vízügyi hatóságok (megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok), illetve a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkört gyakorló települési önkormányzatok jegyzőinek eljárásaira is.

Ez idáig azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezte a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására vagy megszüntetésére. Ezen kívül 300 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre.

Kép: Pixabay

A törvénymódosítás immár az Európai Unió Víz Keretirányelvével is összhangban van, így lehetővé válik, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. Az egyik ilyen a Vidékfejlesztési Program keretében, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat, amelyben 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A pályázati kérelmeket 2016. augusztus 1-től lehet benyújtani.

A vízjogi fennmaradási engedélyezési eljáráshoz ugyanazokat a dokumentációkat kell benyújtani az illetékes vízügyi hatósághoz, mint amelyek a vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljáráshoz szükségesek. Ehhez segítséget nyújt a NAK és Belügyminisztérium együttműködése alapján elkészült, a mezőgazdasági célú öntözéshez kapcsolódó vízjogi engedélyezési eljárásokról szóló hatósági tájékoztató, amely elérhető a NAK portálján a „Kézikönyvek, Tájékoztatók” menüpont alatt.

50 milliárd öntözésre
Megjelent a Vidékfejlesztési Program (VP) öntözésfejlesztést támogató pályázati felhívása. A 49,5 milliárd forintos keretösszegű felhívásra július hatodikától pályázhatnak a gazdálkodók és a vállalkozások.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo