Nagy a helyezkedés a plázapiacon

Sorozatban robbannak a petárdák az üzlethelyiség piacon. Az elmúlt hónapokban 40 nagyobb bolthelyiség tulajdonosa, vagy bérlője cserélődött. Maradt még Spar boltja az Erste-nek, de izgulhat más is. Az Aldi a CBA nyomdokaiban nyomul – hívta fel a figyelmet a blokkk.com cikke.

A boltos piacot nem tudta megforgatni a politika, ráadásul fakult valamelyest a plázastop is, melynek célja a multi élelmiszerláncok terjeszkedésének a megállítása volt. Rögvest meg is kell jegyezni, hogy a kisboltosok, akiknek körében az elmúlt évtizedben 30 ezerrel csökkent a boltszám, ezt azért nagyon nem bánják.

A plázákat, vagy az üzlethelyiségeket azonban ugyanúgy lehet adni-venni, mint a kiflit, vagy a zoknit. Az árak persze különbözőek, az ügyletek összetettsége is. A magyar boltos forgalom már ötödik éve folyamatosan bővül, így a fogyasztói piac oldaláról jó üzletnek kínálkozik a bolthelyiség is. Nincs statisztika arról, hogy a magyar boltos világban milyen a saját tulajdonú, vagy a bérlemények aránya, sem darabban, sem négyzetméterben. A tét összesen 17 millió négyzetméter és több mint 130 ezer bolt lenne, a vendéglátókról, vagy egyéb szolgáltatókról nem beszélve. De hát az üzlet az üzlet, így feltehetően a kisebb alapterületű boltok kiesnek a nagy bolthelyiség adok-kapokból, így feltételezhetően mintegy 15-20 ezer üzlethelyiség foroghat nagyobb érdeklődés közepette az ingatlanpiacon (beleértve a plázák boltjait is) - hívta fel a figyelmet a blokkk.com.

Kép: Flickr

A plázáknál egyértelműbb a kép, a tulajdonos, aki általában nem kereskedő, bérbe adja a bolthelyiséget, itt körülbelül tízezer üzlet mozog, hiszen folyamatos a bérlőcsere. A plázáknál maradva, csak példaként említve, a közelmúltban tulajdonoscsere volt az Eurocenternél, a Family Centernél, a Praktiker áruháznál Szombathelyen, de gazdát cserélt a Pólus, a Campona és az Aréna Pláza is. Nagy is a sürgés-forgás a plázák bérlői között. És nem kell nagyon messzire menni, hogy egy plázás bolt esetében mit jelent a bérleti díj (amit a pláza tulajdonosa szed, a bérlő boltos pedig fizet a bevételeiből), hiszen például a vasárnapi boltzár 2015-2016-os időszakában késhegyig menő vita robbant ki a rövidebb nyitvatartás miatt.

A nagy üzletláncok részben saját tulajdonú, részben bérelt bolthelyiségben ügyködnek. A helyiségbérletek lehetséges súlyára éppen a közelmúlt bolthelyiség adás-vételének felfutása világított rá. És ehhez hozzákapcsolódik, hogy a pláza-stop éppen a helyiségbérlet piacon keresztül hagyott szabadon egy ösvényt, ahol lehet lopakodni előre.

Kínai kézbe kerülhet a C&A
Európa egyik leggazdagabb családja sajtóértesülések szerint eladná a tulajdonában álló C&A ruházati kiskereskedelmi hálózatot. A Der Spiegel információi szerint kínai lehet a vevő.
CBA, Appeninn, Atrium

Nagy kérdés, hogy a pusztán boltpiaci megfontolások mellett vajon más irányú piacszerzési szándék meghúzódik-e az üzlethelyiségek kótya-vetyéje mögött. A bolthelyiség bérbeadója olyan tulajdonos, mint bármely más, aki bármivel számolgathat egy jobb üzlet reményében, még - kizárólag a példa kedvéért - akár azzal is, hogy a frissiben továbbdobja a megvásárolt ingatlant. Vagy valamikor később.

A CBA-s bérbeadások egyszerűbbnek tűnnek, mint azt korábban közöltük, a CBA egyik alapítója több üzletének bérleti jogát is átadta más cégeknek és ez év végéig a teljes kiskereskedelmi portfóliójától meg akar szabadulni.

Az Erste és az Appeninn bolthelyiségek boltja már jobban elgondolkodtathatja a piacot. A 18 üzlethelyiség elpasszolása 4,5 milliárd forintért már adhat okot találgatásra, de abban semmi kivetnivaló nincs, ha valaki akár boltos helyiségpiacot, vagy - akár később erre építve - boltos piacot építene.

Az Erste Befektési Alapnak egyébként legutóbbi nyilvános (2016-os) éves beszámolója szerint több mint 30 kereskedelmi ingatlanából 24 bérlője a Spar, az Erste Euro Ingatlan Befektetési Alap több mint 50 kereskedelmi ingatlanából pedig ugyancsak 24 (bár egyes esetekben nem állapítható meg hajszálpontosan a bérleti helyzet, lehet utánaszámolni). De végül úgy tűnik, hogy a 48 Spar bérlős Erste tulajdonból annak harmadát vitte az Appeninn. Hogy minek, az majd előbb-utóbb kiderül.

Rejtélyes az Atrium ingatlanbefektető kivonulása. Egy ok miatt a boltos piac oldaláról, mégpedig azért, mert eladott 13 darab üzlethelyiséget (meg mást is), ahol a bérlő a Penny Market. A rejtély oka, hogy nem tudni, ki az üzlethelyiségek vevője.

219 településen már kisbolt sincs
A bolt nélküli települések száma 219, négyszer több, mint 15 éve, és ez még nem a történet vége: a falusi kisboltok jelentős része a tönkremenetelhez igencsak közel jutott az elmúlt években, szép számban le is húzták a redőnyt, nem csak hétfőn, kedden vagy szerdán, hanem végleg. Nem ők tehetnek sok mindenről, és van, akinek reménytelen a helyzete.
Javában zajlik a bolthelyiség keringő

Vándorolnak a boltosok boltról boltra. Érthető, ha döntő részben a pláza-stop miatt a multi áruházak körében a leghevesebb a felkérés és a lekérés. Néhány példa. Az Auchan nemrégiben nyílt szekszárdi áruháza ugyancsak bérlet, a már említett budapesti CBA-s bolt mellett. De van hiper, aki bérbe is ad egyre nagyobb területet, például néhány Tesco áruházban megjelent a Media Markt, a hipereknél hagyományos üzletsoros felállás mellett.

Az Aldi, akinek jelenleg 128 üzlete van, nemrégiben beházasodott a budaörsi Praktikerbe, a barkácsáruház egy darabját bérelve. Az elmúlt években rátenyerelt több Coop boltra is, például Balatonfüreden, Szántódon, Balatonalmádiban (Pólus-Coop boltok helyén). De belenyúlt a CBA-ba is már korábban, így Budapesten, a Pasaréti téren, valamint a Csepel és a Szeged plázákban, de van boltja a Vásárcsarnokban is. Legutóbb a Debrecen Plázában nyitott, de tegyük hozzá, hogy ezek bérelhető üzlethelyiségek voltak, ahol nem a CBA-val, hanem a plázákkal boltolt. Az egyik közelmúltbeli üzletnyitás is, a budapesti Kondorosi út 7. alatt, egy korábbi CBA bolt helyéhez kötődik. CBA bolt volt a budapest Váci út 201. szám alatt is, ahol most már a Lidl fogadja a vásárlókat.

A Penny az elmúlt egy-két év laza távlatában többek között a budapesti Lehel csarnokban is színre lépett, a Garay téri piacra viszont már korábban betört. A Spar is harapott már korábban a CBA-ból, amikor a Savaria Plázába vonult be, még vagy két esztendővel ezelőtt. A Spar egyébként a franchise-ban nyomul nagyon, 24 Spar partner és 38 Spar market üzletével. A vasárnapi boltzár idején a benzinkutakat nyomta meg a Spar Expressz boltjaival, amiből van vagy két tucatnyi. És jó néhány bevásárlóközpontban ott van bérlőként, a hagyományai révén.

Azért van kockázat is

Úgy tűnik, lesz itt mozgás még bőven és a piaci birkózás egyik korábbiaknál nagyobb terepe az üzlethelyiség lesz a boltos világban. Ugyanakkor korábban már voltak tapasztalatai annak, ha bérleti díjat kell fizetni, az azért vitára is adhat okot, ha esetleg változik a piacmenet, vagy ha váltani kíván - bármilyen irányban - a bérbeadó.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo