Nagyon kellene fejleszteni a mezőgazdaságban

A mezőgazdasági árak jóval nagyobb mértékben csökkennek, mint a termelői költségek, ami arra figyelmeztet, hogy az ágazatban hatékonyságnövelő beruházásokra van szükség” - hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője.

„A legfrissebb mezőgazdasági árak adatai alapján az látható, hogy habár a mezőgazdasági árak és a termelői ráfordítások is csökkentek, a költségek mérséklődése nem tud lépést tartani az értékesítési árak esésével. Így az agrárolló, azaz a termelői árak és a ráfordítások aránya, újra nyílik. Ez arra figyelmeztet, hogy az ágazatban a költséghatékony termelés eléréséhez hatékonyságnövelő beruházásokra, fejlesztésekre van szükség” - hangsúlyozta ki Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

„Ezzel együtt azt is látni kell, hogy a termelői költségek esetében az energiaárak, illetve a takarmányárak csökkenése döntő szerepet játszik, mivel ezek határozzák meg legnagyobb arányban a költségeket. Az energiafelhasználás átlagosan a termelői költségek 10-12, míg a takarmányárak a legjelentősebb tényezőként mintegy 70 százalékát teszik ki” - tette hozzá a szakember.

„A mezőgazdasági árak júniusi árváltozásában mindezek mellett azt is fontos figyelembe venni, hogy számos szezontermék, mint a meggy vagy az újburgonya, esetében a jelentős áremelkedés erősen torzító hatással van, így az egyszeri áremelkedés nem általánosítható a teljes termékcsoportra” - mondta el Tresó István.

Pár hektárral is lehet nyerni uniós pénzt
Akár már néhány hektárral bíró gazdálkodók is eredményesen pályázhatnak a mintegy 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési program beruházási támogatásaira – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo