Ne felejtsük el a beruházási adókedvezményeket

Miközben a kkv-k többsége már lesi a pályázati kiírásokat, hogy uniós források segítségével megvalósíthassa beruházásait, hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a támogatással együtt adókedvezményeket is igénybe vehetnek a beruházások után. Lássuk, milyeneket!

Kép: Fotolia

Megindult a pályázati dömping az új uniós ciklusban és a kis- és középvállalkozások jelentős része talál is magának megfelelő kiírást. Azonban közben sokan megfeledkeznek arról, hogy a pályázati segítséggel megvalósult beruházások után jelentős adókedvezményeket vehetnek igénybe. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatójának segítségével összegyűjtöttük azokat az adókedvezményeket, amelyeket érdemes észben tartani.

A tájékoztató innen letölthető!

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény (Tao. tv.) rendszerében biztosított egyes kedvezmények csak akkor vehetők igénybe, ha az irányadó uniós rendeletben foglalt feltételeknek is megfelel az adózó, illetve a tevékenysége. A kis- és középvállalkozások által végzett beruházások esetén – ha a beruházás nem elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál – az új tárgyi eszköz beszerzése, a pénzügyi intézménytől felvett beruházási hitel kamata, illetve egyes új tárgyi eszközök leghátrányosabb térségben történő üzembe helyezése kapcsán érvényesíthető értékcsökkenési leírás kedvezményének támogatástartalmát is támogatásnak kell tekinteni. Mivel az egyes konvergenciarégiókban a régió fejlettségével arányosan van megszabva az igénybe vehető támogatás mértéke (40-70 százalék) ezért érdemes számolni a pályázati pénzekkel és az adókedvezményként igénybe vett támogatással is.

Közúti áruszállítási tevékenységet végző kkv-k tárgyi eszköz beruházásai

Kedvezmény a de minimis rendelet alapján

A de minimis rendelet 3. cikke alapján közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatás teherszállító járművek vásárlására nem vehető igénybe, a támogatás tehát e rendelet alapján kizárt. Nem tekinthető árufuvarozási szolgáltatásnak az olyan integrált szolgáltatás nyújtása, amelyben a tényleges szállítás csupán egy elemet képvisel, például a költöztetési, postai vagy futárszolgáltatás, illetve a hulladékgyűjtési és -feldolgozási szolgáltatások. A de minimis rendelet alapján támogatható ugyanakkor a vasúti, légi, vízi úton történő áruszállítási, valamint a személyszállítási szolgáltatás; illetve a más (nem közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző) vállalkozás teherszállító jármű beszerzése. Kizárólag a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozás teherszállító jármű beszerzése kizárt a de minimis rendelet alapján az árufuvarozási ágazatban fennálló túlkínálatra, a közlekedéspolitikának a közutak túlterheltségével és a teherszállítással kapcsolatos célkitűzéseire tekintettel.

Anyagilag is megéri befogadónak lenni
Adókedvezményben részesülhetnek azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak úgy, hogy a munkahelyeket és a szervezeti kultúrát ennek megfelelően alakítják ki.
A de minimis rendelet szerint bármely három adóévben az egy és ugyanazon vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatás összege tagállamonként nem haladhatja meg a 200 000 EUR-t, míg közúti kereskedelmi árufuvarozók esetében 100 000 EUR/3 év a felső határ. Amennyiben a közúti kereskedelmi árufuvarozó egyéb olyan tevékenységeket is folytat, amelyekre a 200 000 EUR/3 év összegű felső határ vonatkozik, az egyéb tevékenységekhez kapcsolódó költségek megfelelő elkülönítése esetén, a vállalkozásra e felső határ azzal a kikötéssel alkalmazandó, hogy a közúti árufuvarozási tevékenységnek juttatott támogatás összege ezen belül nem haladhatja meg a 100 000 EUR/3 év összeget, és csekély összegű támogatás nem fordítható teherszállító járművek vásárlására

Kedvezmény az általános csoportmentességi rendelet alapján

Az általános csoportmentességi rendelet tartalmazza a különböző támogatási kategóriákra – így többek között a regionális támogatásra, illetve a kkv-knak nyújtott beruházási támogatásra vonatkozó különös rendelkezéseket.

Nem alkalmazható az általános csoportmentességi rendelet regionális támogatásra vonatkozó rendelkezése az általános csoportmentességi rendelet 13. cikkében kizárt tevékenységekre, így – többek között – az ugyanezen cikk a) pontja szerinti szállítási ágazatra. Szállítási ágazatnak minősül az ellenszolgáltatás fejében végzett légi, tengeri, közúti, vagy vasúti és belvízi úton történő személyszállítás vagy áruszállítási szolgáltatás; konkrétabban az általános csoportmentességi rendeletben részletezett, TEÁOR’08 szerinti tevékenységek.

Amennyiben egy vállalkozás a kizárt szállítási ágazatban, valamint más ágazatokban egyaránt tevékenykedik, úgy a csoportmentességi rendelet csak az utóbbi ágazatokra vagy tevékenységekre tekintettel nyújtott támogatásra alkalmazandó, feltéve hogy a tevékenységek szétválasztása vagy a költségek megkülönböztetése biztosítja, hogy a kizárt szállítási ágazatban végzett tevékenység ne részesüljön a csoportmentességi rendelet szerint nyújtott támogatásban.

Aki sokat költ, még többet kaphat
A kormány 3 milliárd forint támogatást biztosít az idén azon feldolgozóipari vállalatok számára, amelyek bővítenék kapacitásukat, és ezzel munkahelyeket teremtenek – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A legalább 100 millió forint összértékű projekteket támogatják.
Itt jegyezzük meg, hogy – az előzőek szerint – a teljes szállítási ágazat, nemcsak a közúti áruszállítás kizárt az általános csoportmentességi rendelet 13. cikkének alkalmazási köréből. A szállítási ágazatra vonatkozó kizárás ugyanakkor nem érinti a kkv-knak nyújtott beruházási támogatásokról szóló 17. cikket. A szállítási ágazatban tevékenykedő kkv-k tárgyi eszközökre irányuló beruházásai tehát – beleértve a közúti teherszállító járművek vásárlását – az általános csoportmentességi rendelet alapján támogathatóak, amennyiben a csoportmentességi rendelet általános rendelkezései szerinti többi feltétel is teljesül.

A támogatási intenzitás tekintetében is az általános csoportmentességi rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni. A támogatási intenzitás maximális mértéke kisvállalkozás esetében az elszámolható költségek 20 százaléka, középvállalkozás esetében az elszámolható költségek 10 százaléka. Ez azt is jelenti – nem regionális támogatásról lévén szó –, hogy bármely régióban üzembe helyezett tárgyi eszköz beruházás esetén ezek a mértékek nem léphetők túl.

Közúti áruszállítási tevékenységet végzőnek nem minősülő kkv-k tárgyi eszköz beruházásai

Amennyiben a kkv nem a kizárt ágazatok valamelyikében tevékenykedő adózó, és beruházása nem elsődleges mezőgazdasági termelést szolgál, úgy eldöntheti, hogy a de minimis rendeletnek, vagy az általános csoportmentességi rendeletnek való megfelelést tekinti irányadónak. Utóbbi választása esetén azt is eldöntheti, hogy e rendelet 14., vagy 17. cikkében foglaltakra figyelemmel érvényesít kedvezményt.

Kedvezmény a de minimis rendelet alapján

Amennyiben az adózó a de minimis rendelet alapján vesz igénybe csekély összegű támogatást, a de minimis rendeletben rögzített maximális támogatási összegeket (200 000 EUR/3 év) kell figyelembe venni. A de minimis rendeletben rögzítettek szerint bármely három pénzügyi év időszakában az egy és ugyanazon vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatás összege tagállamonként nem haladhatja meg a 200 000 EUR-t. A de minimis rendelet a külön rendeletekben és bizottsági határozatokban meghatározott maximális támogatási intenzitások és összeg korlátok kijátszásának elkerülése érdekében támogatáshalmozási szabályokat állapít meg.

Amennyiben a kkv a tárgyi eszköz beruházásai kapcsán a de minimis rendelet alapján kíván támogatást igénybe venni, az általa igénybe vett csekély összegű támogatás a de minimis rendelet 5. cikkében rögzített támogatáshalmozásra figyelemmel vehető igénybe.

A de minimis rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatás halmozása túllépi egy csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget.

Kedvezmény az általános csoportmentességi rendelet alapján

Uniós pénzek: nem akárkinek
Szűkítésre kerül az elkövetkező időszakban az uniós források elosztása. Glattfelder Béla a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint elsősorban az olyan vállalkozások számíthatnak támogatásra, amelyek exportorientáltak és munkahelyeket teremtenek. Kiemelt szerepet élveznek a szabad vállalkozási zónák, a külföldi turistákat kiszolgáló létesítmények, illetve az autóipari, elektronikai gyártó cégek – hangzott el a Piac&Profit konferenciáján.
Regionális beruházási támogatás

Az általános csoportmentességi rendelet 14. cikke alapján igénybe vett regionális beruházási támogatás esetében az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló kormányrendeletben rögzített támogatási intenzitás az irányadó.

A nagyvállalkozások esetében alkalmazandó maximális támogatási intenzitás a nem szállítási ágazatban tevékenykedő kkv-k beruházásai vonatkozásában tovább növelhető: kisvállalkozások esetén 20 százalékponttal, középvállalkozások esetében 10 százalékponttal.

A Közép-Magyarország régió vonatkozásában szükséges megemlíteni, hogy az általános csoportmentességi rendelet rögzíti: a támogatás támogatott területeken nyújtható. A területileg Budapestet is magában foglaló, Közép-Magyarország régió tekintetében Budapest és Pest megye egy része nem szerepel, azaz ezeken a területeken regionális beruházási támogatás egyáltalán nem adható, így nem jár a kkv bónusz sem.

Kkv-k beruházási támogatása

Az általános csoportmentességi rendelet 17. cikke alapján igénybe vett, kkv-knak nyújtott beruházási támogatás esetében az itt rögzített támogatási intenzitást kell figyelembe venni. A támogatási intenzitás maximális mértéke kisvállalkozás esetében az elszámolható költségek 20 százaléka, középvállalkozás esetében az elszámolható költségek 10 százaléka.

Ez azt is jelenti, hogy az általános csoportmentességi rendelet vonatkozásában alkalmazott intenzitások a 17. cikk esetében nem vehetők figyelembe, további bónuszok alkalmazására sincs lehetőség.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo