Negyvenmilliárddal több lesz az agrárkalapban

Negyvenmilliárd forinttal bővítik az agrár-környezetgazdálkodási program keretét, ebből 15 milliárdra a szőlészek és a gyümölcstermelők, 25 milliárdra pedig az állattartók pályázhatnak.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kép: PP

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában kiemelte, hogy a programot 210 milliárd forintos kerettel hirdették meg, azonban 510 milliárdnyi igény érkezett be, a nagy érdeklődés miatt növelték a forrásokat. Azok kaphatnak támogatást, akik környezetvédelmi szempontból többletteljesítményt vállalnak, aminek következtében költségeik nőnek vagy árbevételük csökken, folytatta az elnök. Idetartozik például, hogy nem használnak egyes mesterséges szereket, és így elősegítik az apróvadak, madarak életterének terjeszkedését.

A NAK-elnök azt javasolta a korábban sikertelenül pályázóknak, hogy figyeljék a mostani kiírás megjelenését, az agrár-környezetgazdálkodási program forrásai ugyanis növelhetik a versenyképességüket.

Megjegyezte: a pályázatot eldöntő pontszámok részben adottságból, részben saját vállalásból alakulnak ki. Azon nem tud változtatni egy gazdálkodó, hogy kedvező vagy kedvezőtlen tulajdonságokkal bír-e a földje, abban azonban van döntési szabadsága, hogy milyen feladatok teljesítését vállalja - tette hozzá.

Húszmilliárd terményszárítókra
Csaknem húszmilliárd forint keretösszegre pályázhatnak a mezőgazdasági termelők és csoportjaik egy újabb felhívás keretében. A pályázati keretből terményszárító- illetve terménytároló építésére, illetve magtisztítók kialakítására pályázhatnak a gazdák.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo