Nem a fúrót kell eladni, hanem a lyukat a falban

Lezárult már az a kor, amikor a marketingkampány kimerült egy újsághirdetésben a helyi lapban. Ma már, aki láthatatlan az le is marad, márpedig a fogyasztók egyre kevésbé veszik észre a hagyományos üzeneteket. A megváltozott viszonyokra adott egyik válasz a tartalommarketing, ami az egyik legősibb marketingeszközt fogalmazza újra a digitális kor elvárásainak megfelelően. Csakhogy sokan nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi is ez és főként hogyan lehet jól csinálni. Most induló sorozatunkban a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség segítségével végigvesszük mit és hogyan kell elvégeznünk, milyen jogi buktatókkal találkozhatunk a tartalommarketingben.

A jó sztori jobban elad - Kép: SXC

A mai pörgős, információkra és megosztásokra épülő digitális világban egyetlen cég sem teheti meg, hogy csendben ücsörög egy sarokban, mert akkor egészen egyszerűen kimarad a fősodorból. Ha pedig már meg kell szólalnia, akkor érdemes olyan tartalmat közzétennie, ami jó, és amivel eléri a célját.  A tartalommarketing kifejezés, illetve az általa képviselt gondolatiság, megjelenése a kommunikációs csatornák és a fogyasztók által befogadott tartalmak változására adott válasz, szükségszerűen újracsoportosítva és esetenként újrafogalmazva a kommunikációs szakma legfontosabb eszközeit: a szöveges és képi elemekből építkező üzeneteket. Induló sorozatunkban ennek a marketingeszköznek a fogásait mutatjuk be, a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) tagjai, Bedi Viktor, Juhász György és Keresztúri Gergely által készített Tartalommarketing Kisokos segítségével.

Mi a tartalommarketing?

A tartalommarketing azon marketing technikák összefoglaló neve, melyek valamilyen tartalom (szöveg, kép, grafika, animáció, videó) előállításával és terjesztésével marketing célokat szolgálnak.

A modern tartalommarketing felkelti a célcsoport figyelmét és valamilyen cselekvésre ösztönöz olyan módon, hogy azzal mindkét csoport, a közzétevő és a befogadó is egyaránt jól jár. Ahhoz, hogy a tartalommarketing ezt a célját elérje, releváns kell legyen. Tehát minél pontosabban tudjuk meghatározni a célcsoport-szegmenseink igényeit, annál könnyebben állíthatunk elő számukra releváns tartalmat.

A tartalommarketing jellemző célterületei: értékesítés, érdeklődés vagy kipróbálás, lead generálás, márkaismertség vagy márkahűség, illetve oktatás (edukáció). A klasszikus reklám tevékenység nem tartozik szigorúan a tartalommarketing témakörébe, bár sok az átfedés.

Tartalommarketing Kisokos
A kiadványt a DIMSZ Tartalommarketing tagozatának gondozásában jelent meg, szerkesztőik a Tartalomgyár és a 123RF képügynökség voltak. A kisokos innen ingyenesen, PDF formátumban letölthető!
De mi a lényege?

Egy klasszikus marketinges mondás szerint nem a fúrót kell eladni, hanem a lyukat a falon. Ha felhív minket egy ügynök, és ránk akar tukmálni egy konyhai robotgépet vagy egy barkácsgépet, jó eséllyel elhajtjuk. De ha a hétvégén vendégségbe megyünk a barátainkhoz, akkor szívesen meghallgatjuk, miként sikerült ilyen fantasztikusra az étel, és a házigazda hogyan készített ilyen klassz grillező helyet a kertben. És lehet, hogy utána mégis veszünk egy robotgépet és egy barkácsgépet is.

Ha szeretnénk eladni a termékünket, szolgáltatásunkat, nem az az egyetlen és üdvözítő mód, ha magáról az áruról beszélünk. Azzal is célt érhetünk el, ha olyan érdekes, hasznos vagy akár vicces információval látjuk a potenciális vásárlóinkat, ami releváns, hasznos és könnyen fogyasztható a számukra. És végül valahogy mégiscsak kapcsolódik a tevékenységünkhöz. Azaz: ne magunkról beszéljünk, hanem a vásárlóinkról.

Kozmetikai termékeket árulunk? Posztoljunk sminkelési tanácsokat! Sportfelszerelést kínálunk? Adjunk tippeket, tanácsokat sportolással kapcsolatban! És még folytathatnánk a sort. Ugyanis ezeket az információkat az emberek szeretik, keresik, megosztják – aminek számos előnye lehet a számunkra. Egyrészt a potenciális fogyasztóink a tartalom által kapcsolatba kerülnek velünk. Megtanulnak dolgokat rólunk, a termékünkről, a szolgáltatásunkról. Hasznos, megbízható és hozzáértő forrásnak tartanak majd. Ők maguk is terjeszteni fogják a hírünket, és sokkal nagyobb eséllyel lesznek vásárlóink, mint az, aki most találkozott cégünkkel az életében először.

A nagyszerű tartalommarketing egyszerű titka
A tartalommarketing nem az online marketing egy része, hanem egy más gondolkodásmód. A marketingben elmondod, hogy rocksztár vagy, a tartalommarketing esetében viszont bizonyítjuk is! Hogy mit is jelent ez a most nagyon divatos irányzat, arról szakértők beszéltek a Piac&Profit KKV-Akadémiáján.
Hogyan hat?

Saját tapasztalatból is tudjuk, hogy a vásárlási döntést sok esetben kutatás előzi meg, aminek jó része manapság az interneten zajlik. Ha ebben a közegben az érdeklődő a mi márkánktól kapja meg a számára használható információt, akkor bizalom épül ki felénk. Ehhez persze sokféle érdeklődést kell kiszolgálnunk, s rengetegféle „kérdésre” kell jó választ adnunk. Hasznos felület lehet hozzá a saját blogunk, de akár a mi vendégposztjaink is más blogokban. Vagy ez utóbbi speciális változata, egy médiatermék szponzorált rovata, amelyet hasznos tartalommal tölthetünk meg, melyet készíthetünk mi, vagy a médiumnál dolgozó újságírók.

Ha szolgáltatást árulunk, akkor a tudásunk megosztása, az általunk példaértékűnek látott minták bemutatása, esetleg a pozitív kritika is mind azt segíti elő, hogy az olvasóink minket lássanak szakértőnek az adott témában. Ha mi vagyunk a téma szakértői, akkor az olvasóink nem csak bizalommal fordulnak hozzánk, hanem tovább osztják a mi általunk közzétett tudást, ha éppen őket kérdezik erről. Kiben bízunk? Abban, akit ismerünk, akár személyesen, akár virtuálisan, hiszen láttuk már dolgozni.

Mit ne várjunk el tőle?

A tartalommarketing általában hosszú távú befektetés. Fel kell épüljön az a közönség, amely valamilyen rendszerességgel látogatja a csatornáinkat és egyre közelebb jut az általunk kitűzött célhoz. Tehát azonnali sikert semmiképp se várjunk tőle. Szánjunk rá időt, mérjük az eredményeket és a visszajelzéseket, a tanulságokat építsük be a következő tartalmakba. Hagyjunk neki kifutási időt (néhány hónap), hogy meghozza az eredményeket.

Kevés olyan szektor van, ahol a tartalommarketinggel azonnali és közvetlen eladási eredményeket lehet elérni. Például ilyen a divat, ahol ez lehetséges, de inkább ne várjunk azonnali és közvetlenül mérhető értékesítési eredményeket még hosszabb távon sem. Ha írunk a termékeinkről/szolgáltatásainkról, az azokat körülvevő környezetről, a cégünkről, a vevőinkről, akkor lassan bizalmat építünk. Viszont elképzelhető, hogy a vásárlás felé az utolsó lökést nem ez adja, hanem épp az akciónk, amit a legutóbbi hírlevélben küldtünk ki.

Ebben az esetben a tartalommarketing erősen hozzájárul a döntéshez, de a vásárlás más csatornán érkezik hozzánk.

Sorozatunk következő részében bemutatjuk, mik a jó tartalommarketing ismérvei.

A jó szöveg nem csak a szavakon múlik!
Az online tér elengedhetetlen eleme a jó tartalom, amelyet viszont nem könnyű előállítani. „A jó szöveg ugyanis nem csak a szavakon múlik, legalábbis nem minden esetben” – hangsúlyozza Farkas Erika, a Piac & Profit online marketing szakértője videótréningjének első részében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo