Nem elég fittek a magyar dolgozók

Bár minden ötödik munkavállaló szenved mozgáshiány következtében kialakult egészségkárosodásban, csak 50 százalékuk sportol hetente, derül ki a Profession.hu felméréséből. A leggyakrabban a saját tulajdonú céggel rendelkezők, illetve a 29 év alattiak végeznek testmozgást, és csak kevés olyan vállalat van, ahol mozgásra ösztönzik a munkavállalókat.

A legtöbb magyar meg sem mozdul a héten - Kép: H3

Életünk nagy részét a munkahelyen töltjük, így rendkívül meghatározó, hogy munkáltatónk miként vélekedik a sportolásról. A magyar munkavállalók mindössze 50 százaléka végez rendszeresen valamilyen testmozgást: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében 17 százalékponttal magasabb a sportolók aránya, mint a fizikai munkát végzőknél. Leggyakrabban a saját tulajdonú cégnél dolgozók sportolnak (59%). Lakóhelyüket tekintve a fővárosiak vezetnek a mozgásban: a sportoló budapesti lakosok aránya több mint 5%-kal meghaladja a vidéki városokban élőkét. Szembetűnő, hogy az átlaggal összehasonlítva a 18-29 éves korosztály körében jóval népszerűbb a testmozgás, hiszen a felmérés szerint minden második fiatal felnőtt edz vagy fut - derült ki a Profession.hu által készített felmérésből.

A munkavállaló nem ösztönöz

A válaszadóknak mindössze tizede számolt be valamilyen munkahelyi, mozgást ösztönző rendszerről.  Leginkább a nagyobb méretű, 100 főnél több alkalmazottal rendelkező cégek (20%) támogatják célzottan a sportolást leggyakrabban SZÉP-kártyával (43%), illetve edzőtermi bérlettel (25%). Érdekes, hogy ennek ellenére a válaszadók mindössze egyharmada jelentené ki egyértelműen, hogy munkahelyi kötelezettségei akadályoznák a sportolásban. Ugyanennyien vannak, akik számára a munkahelyükön, vagy annak közelében is biztosított valamilyen mozgáslehetőség.

Sok munkavállaló beteg

Az elhízás (20% azok körében, akik szenvedtek valamilyen egészségkárosodást) fölényesen vezeti az mozgáshiány következtében kialakult egészségkárosodások listáját, amely a magas vérnyomással (20%) és gerincbántalmakkal (18%) együtt igen sok dolgozónak okoz problémát.  (És bármilyen meglepő, a munkaképtelenség leggyakoribb oka egyszerűen a derékfájás.) Bár sokaknak a fárasztó munkanap végeztével már nincs energiájuk edzeni, azonban az egészségtelen táplálkozás és a mozgás hiánya a dolgozók irodai teljesítményét is jelentősen befolyásolja. Remélhetőleg a jövőben minél többen illesztik be heti rendjükbe a testmozgást, amire a nyár közeledtével egyre több lehetőségünk lesz.

Az egészségre költeni nem kidobott pénz
A világ multinacionális vállalatainak több mint fele indított egészségfejlesztő programot a munkavállalói megbetegedések leredukálására. Bár az egészségfejlesztés egyre fontosabb kérdés a munkáltatók számára, a magyar cégek több mint 40%-a még semmilyen programot nem hajtott végre dolgozói fitten tartásának érdekében.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo