Nem félnek a hamis termékektől a fiatalok

A magyar fiatalok közel hatoda vásárolt legalább egyszer hamis terméket interneten keresztül az elmúlt évben, amivel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép:Wikimedia

A magyar fiatalok 15 százaléka vásárolt szándékosan hamisított árucikket 2015-ben, ami felette van a 12%-os uniós átlagnak. Ezzel az értékkel az uniós országok középmezőnyében foglalunk helyet. E negatív rangsort egyébként Görögország vezeti 24%-kal, őt pedig Észtország és Ciprus követi 22, illetve 20%-kal, majd Szlovénia, Spanyolország következik 19%-kal – derült ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) elemzéséből.

Fogyasztói skizofrénia
Az európai vásárlók 96%-ának fontos a szellemi jogok tiszteletben tartása, de 34%-uk hamisat vesz, ha azzal pénzt takarít meg. A magyar piacon értékesített kézitáskák és bőröndök több mint egynegyede hamisítvány.
Uniós szinten a megkérdezettek 64%-a általában ruhákat és kiegészítőket, 46%-uk lábbeliket vásárolt az interneten, 36%-uk pedig valamilyen belépőt, vagy jegyeket, 35%-uk kisebb elektronikus eszközöket vett. Az első terméktípusnál a szándékosan hamis terméket vásárlók aránya 46% volt, míg a második, illetve harmadik termékcsoport esetében 33%, illetve 5% volt, az utolsó esetben pedig 19%. A jelentés szerint a válaszadók 58%-a az alacsonyabb ár miatt vásárolja meg két termék közül a hamisat, 30%-uk nem fordít erre figyelmet, valamivel több mint ötödük (22%) pedig azért, mert nem érez különbséget az eredeti és a hamis árucikk minősége között.

Az elemzés kiemeli Magyarország kapcsán, hogy a fiatalok általában ritkán vásárolnak szándékosan hamis terméket az interneten, többségük pedig nem is igazán figyel arra, hogy az adott termék hamis, vagy sem. Ha vásárolnak is hamis terméket, akkor sem várják el ugyanazt a színvonalat, mint az eredetinél.

Nagyon fontos tudatosítani a fiatal felhasználókban, hogy a hamisított termékek nemcsak a fogyasztót károsítják meg a minőség, a termék élettartam vagy az egészségvédelem szempontjából, hanem komoly negatív gazdasági hatásokkal is járnak, amennyiben a gyártók termelési és beruházási tevékenységének csökkenéséhez, munkahelyek megszűnéséhez vezetnek. A hatékony megelőzés érdekében itt is szükség van a magyar hatóságok aktív közreműködésére és az egységes uniós fellépésre.” - mondta Bendzsel Miklós, a HENT elnökhelyettese. A kutatás szerint a magyar fiatalok az alábbi szempontokat veszik figyelembe annak megítélésekor, hogy egy adott weboldalon hamis termékeket árulnak vagy sem: ismertség, egyértelmű információk a cégről, elérhető szerződések, illetve az adott cég elérhetőségei.

Koppintás: a legnagyobbak sem hagyják ki
A divattervezésben homályos a szerzői jog fogalma, amiből számos bonyodalom – per és kártérítés – származik. Másolják egymást a sztártervezők, a másod-, harmadvonalbeli márkák pedig ontják a nagyok által ihletett konfekciót. A hamisítás is virágzó iparág. A gagyi Chanel- és LV-táskákat vagy a márkásnak látszó parfümöket főleg a harmadik világban állítják elő.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo