Nem kell telephely a taxisoknak, ipát viszont fizetniük kell

Nem kell külön telephelyet létesítenie a budapesti székhellyel nem rendelkező taxis vállalkozásoknak, a helyi iparűzési adó hatálya alá azonban továbbra is be kell jelentkezniük - közölte a főpolgármesteri hivatal arra hivatkozva, hogy a Kúria elutasította a fővárosi kormányhivatal indítványát.

Elutasította a Kúria a főváros kezdeményezését - KÉP: SXC

Korábban a nem budapesti székhelyű taxisoknak nem kellett a fővárosi helyi iparűzési adó hatálya alá bejelentkezni, így könnyen megkerülhették a helyiadó-befizetését, annak ellenére, hogy a főváros egy más szervétől kapnak tevékenységük végzéséhez engedélyt. Ezen változtatott 2011-ben a Fővárosi Közgyűlés a BKK javaslata nyomán, amikor rendeletében a droszthasználati engedély megadásának feltételéül szabta a taxis vállalkozó iparűzési adóalanyként történő bejelentkezését a fővárosi önkormányzathoz.

A döntés hátterében az állt, hogy a nem budapesti székhelyű taxis szolgáltató, aki tevékenységének jelentős részét Budapesten végzi, bevételének túlnyomó többségét is itt szerzi, tehát használja a főváros útjait, terheli annak környezetét, így iparűzési adójának egy részét Budapesten, és nem egy esetleg kedvezőbb adókulcsot biztosító vidéki településen kell megfizetnie. A fővárosi kormányhivatal a vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet egyes rendelkezései törvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt nyújtott be a Kúriához. A Kúria önkormányzati tanácsa azonban elutasította az indítványt, és azt mondta ki, hogy a módosított taxirendelet törvénybe ütközése nem állapítható meg.

A főváros összegzése szerint a rendelet hatályban marad, a taxisok továbbra is kötelesek bejelentkezni a helyi iparűzési adó hatálya alá. A Budapesten székhellyel nem rendelkező taxis vállalkozások a hatályos rendelet szerint a taxiállomás-használati szerződés megkötésével használhatják a Budapest közútjain levő taxiállomásokat, a taxiállomás pedig telephelynek minősül. A taxis vállalkozások így külön telephely létesítése nélkül bejelentkezhetnek a fővárosi önkormányzatnál iparűzési adóalanyként, új telephely bejelentésére tehát nincs szükség.

Egyszerűbben tervezhetők a helyi adók
Egyszerűbben áttekinthetik a hazai vállalkozások a helyi adók mértékét és a kapcsolódó kedvezményeket a MÁK honlapjára nemrégiben felkerült adatoknak köszönhetően – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint az online adatbázisból néhány kattintással lehívhatók a székhely vagy telephely létesítése céljából kiválasztott települések adózási feltételei.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo