Nem látszik a keleti nyitás, de fog

Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését a tárca által szervezett Külpiaci Értekezlet nyitóelőadásában.

A nemzetgazdasági miniszter a szakdiplomatákból álló közönségnek arról beszélt, hogy 2012-ben a kivitelnek csak 11 százalékát adták a kkv-k, jóllehet a foglalkoztatásban kétharmados súllyal bírnak. Ahhoz, hogy az exporton belül ennek a szegmensnek nagyobb súlya legyén állami és uniós támogatással, diplomáciai tevékenységgel kell ezeket a vállalkozásokat segíteni – tette hozzá az MTI tudósítása szerint Varga Mihály.

A kicsik is kellenek a magyar térhódításhoz
Kedvező, hogy a Magyarországon megtelepült nemzetközi vállalatok tavaly jelentős mértékben növelték kínai kivitelüket, továbbra is szükséges lenne a kkv-szektor támogatása ezen a téren – áll egy megjelent elemzésben, amely szerint a Keleti Nyitás politikájában eddig – a magyar kkv-k kínai exportja terén – kevés érdemi előrelépés történt.
Egyelőre nem látszik változás

A kivitel még a 3-5 évvel ezelőtti szerkezetet tükrözi. Az elmúlt években azonban olyan előkészítő munka zajlott, hogy a "nyugati tartás, keleti nyitás" stratégiának megfelelően változzon az export iránya a miniszter előadása szerint. A külgazdasági stratégia legfontosabb célkitűzései között említette a politikus az export teljesítményének javítását, a kiviteli szerkezet kiegyensúlyozottabbá tételét, a kkv-k nemzetköziesedését, a külső egyensúly javítását, illetve a külföldi befektetések ösztönzését.

A kormány célkitűzése, hogy 2020-ig optimista forgatókönyv szerint kétszeresére, szerényebb várakozások szerint másfélszeresére nőjön a magyar kivitel.

Kép: SXC

Varga Mihály előadásában kitért arra is, hogy szerinte 2013-nak a növekedés évének kell lennie. "Az első félévi adatok jelzik, hogy a konszolidáció két éve után reális esélyünk van arra, hogy idén a kissé pesszimista prognózisoknál nagyobb mértékű növekedés legyen" – fogalmazott. A 80 milliárd eurós magyarországi kivitel háromnegyede továbbra is az Európai Unióba kerül, ám pozitív tény, hogy az  unió régi tagállamai közül egyre inkább az új tagállamok felé tevődik át a hangsúly - a nemzetgazdasági miniszter szerint. Varga Mihály a küldöttek legfontosabb feladatának a reális országkép bemutatását, a működőtőke-beáramlás segítését és a piacszerzést nevezte.

Új kereskedőházak nyílnak

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az értekezleten arra hívta fel a figyelmet, hogy a külpolitika a válság hatására átalakult: sokkal dinamikusabbá vált, és immár sokkal inkább a belpolitika része. A külpolitikai gondolkodás központjában sokkal inkább a gazdasági törekvéseknek, a gazdasági önérdek érvényesítésének kell állnia az államtitkár elmondása szerint.

A bakui, asztanai és moszkvai kereskedőházak megnyitása után az év második felében Rijádban és Pekingben nyílik új kereskedőház. Majd 2014-ben a Magreb országaiban, 2015-ben pedig a dél-amerikai térségben nyílhatnak ilyen intézmények - jelentette be Szijjártó Péter.

7 tanács, hogy sikeres legyen vállalkozása a külpiacokon
A nemzetközi piacokra nyitott kkv-k sikeresebbek, mint a kizárólag helyi üzleteket kötő társaik – ezt támasztja alá minden kutatás, mutató és statisztika. Nem véletlen, hogy a 2-5 éve alapított kkv-k 82 százaléka jelen van a nemzetközi piacokon, és nyitott a globális innovációkra, állapítja meg egy nemzetközi kutatáson alapuló tanulmány. De átlépni termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal az országhatárt nem olyan egyszerű.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo