Nem nyergeltek át a húsra a gabonanepperek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága az idén szeptember közepéig több mint 80 milliárd forint értékben derített fel gazdasági bűncselekményeket, ebből mintegy 3,5 milliárd forintot tett ki a húságazatban feltártak értéke.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A NAV-nál összesen hatezer büntető eljárást indítottak, de ezen belül a hússzektor ügyeinek számát nem lehet pontosan meghatározni, az Észak-Alföldi Régióban az áfaszabályok kijátszásával egy bűnszervezet mintegy egymilliárd forintos áfacsalást követett el - mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese A NAV adatai szerint a költségvetési csalások kárértéke elérte a 73 milliárd forintot. Emellett a NAV által felderített összes egyéb bűncselekmény kárértéke 9 milliárd forintot tett ki. (Többek között az adócsalások csökkentésére vezetné be a kormány a fordított ÁFÁ-t a húsipar egy részében is.)

A húskereskedelemben okozott költségvetés terhére elkövetett áfacsalások száma az ország egyes területein igen eltérő mértékű. Leginkább a Nyugat-Dunántúli Régió fertőzött, mivel itt 1,9 milliárd forint volt az áfacsalással okozott kár mértéke. Az Észak-Alföldi Régióban ez az összeg 1,3 milliárd forintra rúgott, míg a Dél-Alföldi Régióban ez az összeg 300 millió forintot tett ki. A szakemberek ugyanakkor azt nem tudták konkrétan megmondani, hogy miért a nyugat-dunántúli, illetve az észak-alföldi térség a legfertőzöttebb az országban a hússzektorban e területen.

Sok esetben ÁFA nélkül kerül az asztalra - Kép: SXC

Mintegy egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnszervezet - hozzávetőlegesen egy év alatt -, amely húsáruval kereskedett az uniós áfaszabályok kijátszásával - tájékoztatta az újságírókat Lengyel Tibor, a NAV Észak-Alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője. A NAV pénzügyi nyomozói és adóellenőrei a 8 tagú - magyarokból álló - bűnszervezetet augusztus végén felszámolták. A két irányító vagyonának lefoglalásával pedig gyakorlatilag megtérült az elcsalt pénz. Emellett még mintegy 440 millió forint jogtalanul visszaigényelt áfakifizetést is sikerült megakadályozni.

Az elkövetők 3,5 milliárd forint értékű sertéshúst vásároltak - elsősorban Szlovákiában - nettó áron, majd fantomcégeken keresztül ezt belföldön bruttó áron adták el. Az áfát pedig nem fizették be a magyar költségvetésbe, ugyanis azt hamis számlákkal minimalizálták. Más - magyarok által irányított román - cégek közbeiktatásával áfát is igényeltek vissza több százmillió forint értékben, de a húst nem szállítottá ki Romániába, hanem az Magyarországon, belföldi vállalkozásokhoz került. A pénzügyi nyomozók az ügy kapcsán nyolc embert vettek őrizetbe, közülük hét előzetes letartóztatásban van.

Horváth Gábor, a NAV ellenőrzési főosztályának helyettes vezetője hozzátette: a NAV foglalkozik a teljes termékpálya - azaz az élőállatok, a vágóhidak, a feldolgozás, a szállítás és a kereskedelem - ellenőrzésével. Emlékeztetett: a csalási modellek általában nem termékspecifikusak, azokat legtöbbször több gazdasági területen is alkalmazzák. Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője cáfolta azt a közhiedelmet, hogy a "gabonás áfacsalók átvedlettek volna húsosokká" a gabonaszektorban bevezetett fordított áfa miatt. Ezt a szóvivő téves megközelítésnek mondta, szerinte nem érzékelhető ilyen tendencia.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo