Nem sok értelme van, ha kirándul a cég

A vállalati motivációs eszközök sorában outdoor programokat is szervezők az együttműködés javítását tűzik ki célul, zömében mégis ennek ellenében ható tematikával dolgoznak. Ennek köszönhetően az eredmény is alig-alig jelentkezik.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az együttműködési és kommunikációs problémákra fókuszálnak leginkább az outdoor csapatépítő tréningek szervezői. A vállalatok 92 százalékánál merül fel az a probléma, míg a munkatársak közötti konfliktusok 60 százalékban kerülnek elő a tréningek során – derül ki a MotivArtis Vezetői és Szervezeti Hatékonyságot Támogató Kft. felmérésének adataiból.

Leginkább azért érdekes ez az adat, mert évek óta szinte minden szervezetet vezető fejlesztési célja ennek a területnek a támogatása. Elképzelhető, hogy a szintén évek óta visszafogott fejlesztési költségkeret és a vegyes sikerű belső megoldások kezdenek meglátszani? Az együttműködési és kommunikációs feszültségek miatt persze nem meglepő, hogy a munkatársak közti konfliktusok is előkelő helyen szerepelnek, ráadásul ez az a kényes terület, ahol a legkevesebb vezető vagy szervezet mer vagy tud hatékonyan beavatkozni. (A feszültségoldásra azonban van hatékony és olcsó módszer!)

„Korábbi tapasztalataink és a közelmúlt vállalati visszajelzései alapján nagyjából olyan eredményre számítottunk a kiégéssel kapcsolatban is, amit kaptunk: a válaszolók majdnem fele jellemző problémaként jelzi vissza a burnout megjelenését. (Amit egyébként fontos felismerni a dolgozónak és a vezetőnek is.) A csoportmotiváció jellemző vállalati eszközei még mindig a tréningek, az együtt töltött szabadidős programok, de nagyon szép számban jelenik meg a tudásmegosztás mint ösztönző erő is” – olvasható a cég közleményében, amelyet együttműködő partnerünk, a HR Portál közölt.

A kitöltők jelentős része számolt be valamilyen már megvalósult outdoor programról, ezek döntő többségben a csapatépítésről, az együttműködést támogató közös kikapcsolódásról szólnak. Viszont kevesen ismerik még a motivációs célú outdoor programokat, sokan úgy gondolják, hogy a pusztán játékokból és szórakozásból álló, luxuskörülmények között töltött hétvégék kora lejárt. Oka ennek minden bizonnyal az is, hogy a megfelelő mennyiségű szabadidő biztosítása az egyik legfontosabb ösztönző elemmé vált, így az egyén számára is kézzelfogható eredmény nélkül töltött tréningnap súlyos demotiváló hatással bírhat.

Igény van ezért a konkrét célokat kitűző, fejlesztő szakmai munkára, a tematikákat összeállítók azonban még mindig a csoportos motiváció támogatásának gyökeresen ellentmondó versenyekre, vetélkedőkre, az egyénileg vagy akár csoportosan is egymás ellenében való feladatmegoldásokra építik a programokat. Ennek a hibás megközelítésnek is köszönhető, hogy a zászlóra tűzött cél ugyan az együttműködés, a csoport és az egyén motivációjának növelése, ez az eredmény viszont a megvalósuló programok alig negyedénél érhető tetten. Kidobott pénznek ugyan senki nem gondolja az outdoor programokat, hatékonyságuk azonban ebben a formában legalábbis megkérdőjelezhető.

Inni járnak össze a kollégák, de csak évente egyszer
Ha a vállalat megszervezi, szívesen találkozunk a kollégákkal munkaidőn kívül, de a többség nem tartja a kapcsolatot a munkaidőn kívül. Ha mégis találkoznak, akkor az valamilyen formában az alkoholfogyasztáshoz kötődik.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo