Nem számít az ügyfelek véleménye?

Lesújtó eredmények születtek a Piac & Profit szakértőinek kutatásában: az éttermek 92 százaléka nem reagál a Google Térképen érkezett véleményekre, de a hoteleknél sem jobb a helyzet, itt 82 százalék hagyja figyelmen kívül az ügyfelek reakcióit.

Az okostelefonok számának növekedésével folyamatosan emelkedik a Google Térkép használóinak száma is. A Google Local Guide program bevezetésével pedig az emberek még könnyebben formálhatnak véleményt egy általuk igénybe vett szolgáltatásról, vállalkozásról vagy helyszínről. Ezeket a fontos tényezőket felismerve kezdtük el megfigyelni, hogy a vállalkozások mennyire tudnak lépést tartani a közösséggel. Az eredmények nem túl bizalomkeltőek azt illetően, hogy képesek lesznek-e a hazai turisztikai és vendéglátó vállalkozások megfelelni a digitális világ jelentette kihívásoknak.

2017 augusztusában 100-100 vállalkozást választottunk ki véletlenszerűen (szállodákat és éttermeket) a Google Térképen. A megfigyelésbe kizárólag Magyarország területén működő szállodákat emeltünk be.

Kép: SXC

A vizsgálat során a következő kérdésekre kerestük a választ:

  • Átlagosan mennyi a vélemények száma az adott iparágban?
  • A cégek birtokolják-e saját vállalkozásukat a Google Térkép szolgáltatásában?
  • Hogyan reagálnak a cégek a Google Térképen kapott véleményekre?
A szállodaszektorban Magyarország teljes területét vettük alapul, 3, 4 és 5 csillagos hoteleket egyaránt vizsgáltunk. A Budapesten található szállodáknál a vélemények száma átlagosan 200 felett van (kimagasló véleményszámmal – 1857 – rendelkezik az Aquaworld Resort Budapest). A vidéken tevékenykedő szállodáknál a vélemények száma alacsonyabb, de átlagában itt is meghaladja a hatvanat. A kapott eredmények megerősítették azt az észrevételünket, hogy a Google Térképen egyre erősebb a véleménynyilvánító kedv a Google Local Guide programnak köszönhetően – és az ügyfelek többsége megnézi a szállodáknál található véleményeket. A fenti tények figyelembevételével ajánljuk minden szállodának, hogy vegyék birtokba saját helyüket a Google Cégem fiók keretében.
Lokális marketing: ez lesz a trendi 2018-ban
A kisebb helyi érdekeltségű üzletek jogosan érezhették elnyomva magukat az interneten, hiszen a nagyobb cégek online marketingesei nagyobb eszköztárukkal elérték, hogy jobb pozícióban és több ember számára tudnak megjelenni, mint kisebb kapacitással, büdzsével és szaktudással rendelkező társaik.
Lesújtó eredmények

Sajnos a vizsgálataink során azt tapasztaltuk, hogy a 100 megfigyelt szállodából összesen 72 birtokolja a saját vállalkozását, 28 nem. Azok a szállodák, akik nem birtokolják oldalukat, ki vannak téve annak a veszélynek, hogy bárki átírhatja adataikat a Google Térképen.

A megfigyelés rávilágított egy másik súlyos hibára is ebben a szektorban. Ez nem más, mint a válaszadás. A 100 megfigyelt szállodából összesen 18 reagált az emberek véleményére, 82 nem. A válaszadás a legtöbb esetben a nagy szállodaláncokra volt jellemző. Miért jelenthet ez problémát? A fenti adatsorokból jól látható, hogy az emberek elmondják a véleményüket. A vásárlók egy szolgáltatás igénybevétele előtt vagy egy szálláshely lefoglalásakor elolvassák más emberek tapasztalatait, és ezek után hozzák meg végső döntésüket. Abban az esetben, ha azt látják, hogy a tulajdonosok nem reagálnak a vendégektől kapott negatív véleményekre, nagyobb eséllyel fogják elkerülni az adott helyszínt. Mi javasoljuk minden szállásadónak, hogy erre helyezzenek nagyobb hangsúlyt, ha hosszú távon szeretnék bevételeiket növelni.

Melyik való nekem?
A Facebook és a LinkedIn csak a jéghegy csúcsa, ha a közösségi média világát nézzük. Érdemes körülnézni, mely közösségi hálózatok mire is használhatók. A helyi vállalkozások esetében például fontos lehet a Foursquare, vendéglátóknál a TripAdvisor… Itt talál egy kis segítséget, mielőtt eltévedne a közösségi média dzsungelében.
Az éttermek esetében sem jobb a helyzet

Az éttermeknél kizárólag Budapestre koncentráltunk. A gyorséttermi láncok nem kerültek be a megfigyelésbe. A Budapesten található éttermeknél a vélemények száma átlagosan 160 felett volt. A jó nevű éttermekre adott vélemények száma kimagasló (Sir Lancelot Lovagi étterem: 819). Ebben a szektorban is igazolást nyert, hogy a vélemények száma a Local Guide programnak köszönhetően folyamatosan emelkedik.

Sajnos az éttermi szektorban rosszabb eredmények születtek az oldalbirtoklás szempontjából, mint a szállodai területen. Itt a 100 megfigyelt étteremből 60 birtokolja a saját vállalkozását, 40 nem. Ennél csak a válaszadások száma volt lesújtóbb, mert a 100 megfigyelt étteremből összesen 8 reagált az emberek véleményére, 92 nem. Itt is elmondható mindaz, ami a szállodai szektornál. Pedig abban az esetben, ha a vállalkozások nem veszik figyelembe a vendégek által adott véleményeket (főleg, ha az negatív), akkor hosszú távon veszteséget fognak elkönyvelni.

Véleményünk szerint a Google Térkép lesz 2018-ban az a platform, amin igen fontos lesz a jelenlét a vállalkozások részéről. A jól menedzselt Google Cégem fiókok jelentősen hozzájárulnak majd egy cég marketingjének sikeréhez.

Szerző:

Kondor Albert

Szakközgazdász, szakterülete a marketingstratégia, a Facebook-marketing, Lokális marketing

www.lokalitas.hu

Közösségimédia-tippek helyi vállalkozásoknak
Bár már minden vállalkozó hallott arról, hogy valamit kezdeni kellene a közösségi médiában rejlő marketinglehetőségekkel, sok kisebb, helyi vállalkozás megretten, hogy nincs elég tartalma vagy elegendő büdzséje arra, hogy eredményeket érjen el. Tévedés! A közösségi oldalak kifejezetten sokat hozhatnak a helyi vállalkozásoknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo