Nem várhatnak tovább a kereskedők!

Mindössze tíz munkanap maradt arra, hogy a PC kasszák üzemeltetői eleget tegyenek a rendeletnek és átálljanak online kasszára. A nemzetgazdasági miniszter többször azt nyilatkozta, hogy nem csúszik tovább a határidő.

Már csak néhány nap maradt az átállásra!

Az adóhatóság már ellenőrzi az átállás folyamatát. Egyelőre a kiskasszákat, hiszen a PC-s kasszák még használhatók december 31-ig. Mégis a nagykasszások lesznek gondban, ugyanis január 1-től már csak NAV-hoz bekötött kassza működhet. Egyelőre nem lehet tudni, mi történik januárban azzal, aki nem online pénztárgépet használ, de az biztos, hogy aki meg sem rendelte az új kasszát, azt nagyon szigorúan büntetik majd – nyilatkozta az onlinekassza.hu-nak a Laurel tulajdonos-ügyvezetője.

Bessenyei István szerint egy hatósági vizsgálat során mindenképpen bizonyítani kell, hogy a kereskedő mindent elkövetett annak érdekében, hogy sikeresen átállhasson üzlete az online működésre. A NAV közleménye szerint is más elbírálás alá esik az, aki meg sem rendelte még a pénztárgépét, mint azok, akik önhibájukon kívül nem jutottak hozzá a pénztárgéphez.

Fontos megjegyezni, hogy egy-egy engedély nemcsak egy konkrét gépre vonatkozik, hanem összetett rendszerekre, amelyekben többféle alapkészülék, kijelző, fiskálnyomtató választható. Minden üzlettípus megtalálhatja a speciális igényeknek megfelelő összeállítást – tette hozzá Bessenyei István.

Aki rendelkezik onlinekassza megrendelés visszaigazolásával, az nyugodtabban várhatja a jövő évet, mint azok, akik nem rendelnek kasszát december 31-ig, hiszen utóbbi esetben az ellenőrök azt feltételezik, hogy nem is akarnak együttműködni. A legfrissebb hírek szerint mintegy 120 ezer megrendelést adtak le eddig online pénztárgépekre, holott 200 ezernél több üzembe helyezési kódot igényeltek a vállalkozók. A jelek szerint sokan vannak, akik még kivárnak, de a szakember figyelmeztet: közeledik az utolsó pillanat, amikor még rendelhetnek.

Jövő nyárig is eltarthat a kasszacsere
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint jövő júniusig is eltarthat a pénztárgépek cseréje. A csúszás véleménye szerint abból adódik, hogy többször változtattak a műszaki követelményeken, ami hátráltatta a fejlesztői munkát. Tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy olyanért fenyegetik üzletbezárással a kereskedőket, amiről nem tehetnek – jelentette ki a főtitkár. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy január elsején hipermarket nem nyithat ki online kassza nélkül.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo