Nemzetközi CSR-trendek 2016-ra és azon túl

Egyre több vállalat számára egyértelmű, hogy nem tekintheti függetlennek magát a körülötte lévő természeti és társadalmi környezettől. A fejlődés ezen a területen sem csak „mennyiségi”, az irányok is erősen változnak.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Tíz évvel ezelőtt csak a multik tudták, mit jelent egy cég esetében a társadalmi felelősségvállalás, mára azonban egyre több cég mindennapi működésének része a CSR. (De a WWF friss adatai szerint még mindig sehol nem vagyunk vállalati felelősségvállalásban.) Azonban, mint minden más üzleti területen, itt is folyamatosan változnak az irányok és a hangsúlyok. Lássuk, mit várnak a szakértők a közeli és távolabbi jövőre!

1. Ez lesz az év, amikor végre MINDENKI (cégek, kormányok, civil szervezetek és még az egyház is) akcióba lép a klímaváltozás ellen. A cégek eddig is hangoztatták elkötelezettségüket, de mostanra tevőlegesen fontos szerepet vállalnak. Iparági együttműködések és komoly innovációk születnek, szakértők szerint pedig a párizsi klímacsúcson tető alá hozott megállapodásban is vezető szerepe volt a vállalati szektornak.

2. A cégek szerepet vállalnak a társadalmi igazságossághoz kapcsolódó témákban. Az egyenlő jogok – több nagy márka esetében például a melegek jogai – kerültek a középpontba, mások a fizikai környezetükben növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen szállnak síkra.

3. A luxusvállalatok is átláthatóbb működésre váltanak. Az egyre nagyobb vásárlóerővel bíró Y generáció tagjai ugyanis ezt várják el azoktól a cégektől, amelyeknek a pénzüket adják.

4. A cégek kezdik belátni, hogy az együttműködés a felelős működés kulcsa. Mára nagy vállalatok is összefognak, és közös projektekbe kezdenek jó célok érdekében.

5. A CSR-nak mindig fontos részét képező történetek minden korábbinál fontosabbá válnak. A meggyőző sztorik, jó karakterek látványos és interaktív bemutatása elkötelezett fogyasztókat és alkalmazottakat hoz, akik segítenek a cégek CSR-stratégiájának megvalósításában.

CSV: az új versenyelőny
Felelősségvállalás helyett közös értékteremtés – röviden így fogalmazható meg a legújabb fenntartható cégműködési elv. Ami tulajdonképpen lehet, hogy egyáltalán nem is új. Az viszont biztos, hogy mindenki jól jár vele. Tényleg.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo