Még néhány évig várnunk kell a pénzünkre

Magyarországon várhatóan 2019 második felében valósulhat meg az átutalások azonnali megjelenése a kedvezményezett számlájára, a jegybank erről a múlt héten indított konzultációt egyebek között a bankszektor szereplőivel, pénzforgalmi szolgáltatókkal.

Kép:flickr

A fejlesztésben mintegy 100 intézmény érintett, a jegybank előre kidolgozott menetrend szerint halad. A napi elszámolási ciklusok számának a tavalyi ötről tízre növelésével az átutalt összegek jelenleg 1,5 óra alatt érnek el a kedvezményezettekhez. Az azonnali fizetési rendszer tervezett megvalósításának pontos menetrendje idén októberre lesz teljes - mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója.

Bartha Lajos szerint magyar pénzforgalom hatékonysága nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően nőtt tavaly, javultak az átutalások, az elektronikus vásárlás-fizetések és az elektronikus számlafizetések elterjedését mérő mutatók. Az elektronikus fizetési módok növekedése folytatódott, a legnagyobb mértékben a kártyás vásárlások nőttek, számban és értékben 20 százalékkal. Magyarországon tavaly 915 millió elektronikus tranzakció zajlott, jövőre a tranzakciók száma átlépi az egymilliárdot - tette hozzá. Ebből a kártyás vásárlások száma nagyjából 430 millió volt, 117 millió készpénzfelvétel, 300 millió átutalás, és 60 millió csoportos beszedés.

Percekre vagyunk a készpénz nélküli világtól – erről itt olvashatja elemzésünket.

Ismertetése szerint a kártyás vásárlások átlagértéke 7500 forint volt, az átlagos készpénzfelvétel összege pedig 63 ezer forint, ami azt mutatja, hogy a 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételt nem használják ki a kártyabirtokosok. Kiemelte, hogy a legdinamikusabb fejlődés az érintőkártyás technológiában volt, a kártyák száma 30 százalékkal nőtt, a kibocsátott kártyák több mint fele érintőkártya. Az ilyen kártyákat elfogadó berendezések száma 38 százalékkal nőtt, így az összes terminál 63 százaléka alkalmas érintőkártyás fizetésre. Intenzív volt a bővülés az érintőkártyás forgalomban is, a vásárlások harmada, értékben 18 százaléka így bonyolódik le - mondta. A következő egy-két évben ez robbanásszerűen fog növekedni - tette hozzá.

 

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo