Olcsón juthatnak POS-terminálhoz a cégek

Terminálonként 80 ezer forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe az új bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő és üzemeltető szolgáltatók a jogszabályban foglalt feltételek teljesülése esetén - derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendeletéből, amely a december 6-ai Magyar Közlönyben jelent meg.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép:MasterCard

A rendelet szerint a támogatást legalább ezer és legfeljebb tízezer terminál telepítésére lehet igényelni. A vissza nem térítendő támogatást kizárólag olyan jogi személy igényelheti, amely biztosítani tudja a bankkártya-elfogadás szolgáltatást a terminálon, és vállalja, hogy azt a telepítést követően legalább 24 hónapon keresztül üzemelteti. A támogatás kizárólag olyan új terminálokra vehető igénybe, amelyek színes érintőkijelzővel rendelkeznek, és egyérintéses fizetési tranzakcióra alkalmasak. Használt terminál beszerzéséhez nem vehető igénybe támogatás. Feltétel az is, hogy az igénylőnek ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása.

A szolgáltatónak vállalnia kell, hogy a kártyaelfogadó helyeknek felszámított nettó szolgáltatói díjak - egynél több számla esetében az összes számla összesített nettó összege -, egyik hónapban sem haladják meg az adott hónapban az elfogadóhelyen bonyolított bankkártyás fizetések bruttó összértékének 1 százalékát.

A támogatással kizárólag olyan magyarországi elfogadóhelyen telepíthető terminál, amely a rendelet hatálybalépésének napján nem rendelkezett érvényes kártyaelfogadói szerződéssel.  Az új terminálokat 2017. december 31-ig telepíteni kell, és a telepítés napjától számított 24 hónapig üzemeltetni. Ha ez nem valósul meg, a támogatást ügyleti kamattal növelt összegben vissza kell fizetni. Késedelmes visszafizetés esetén a szolgáltatónak késedelmi kamatot is fizetnie kell. Ha a szolgáltató nem telepíti az általa vállalt számú terminált, az előbbieken túl terminálonként 10 ezer forint kötbér is terheli. A kedvezmény csekély összegű támogatásnak minősül.  A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis december 7-én lép hatályba.

Sokan nem vezették be

A kereskedők többsége a kártyalefogadás költségei miatt nem vezette be eddig a terminál használatát, pedig a kártyás fizetés a statisztikák szerint mintegy 30 százalékkal magasabb bevételt jelent, mint a készpénzfizetés és növeli a vásárlások számát is. Az embereket ugyanis nem korlátozza a pénztárcában lévő készpénz, és hajlamosabbak az impulzív vásárlásokra.

Hogy a kereskedők számára csökkentsék az ijesztőnek tűnő költségeket, az Unió tavaly fogadott el jogszabályt. E szerint a nemzetközi tranzakciók esetében a díj maximálisan a tranzakció értékének 0,2 százaléka. Belföldi tranzakcióknál öt év múlva ugyanez lesz a mértéke a kivetett díjnak. Betéti kártyával bonyolított kisebb tranzakciók esetében a tagállamok öt év múlva 0,05 eurós felső díjhatárt vezethetnek be.   A hitelkártyák esetében a maximális díjmérték 0,3 százalék, és a tagállamok alacsonyabb határt is meghatározhatnak a belföldi hitelkártya-tranzakciókra.

Véleményvezér

Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo