Ön után befizeti a cég a járulékot? Itt megnézheti

Ismét frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók nyilvános listáját. A szégyenlistán csaknem ötezer munkáltató cég szerepel: nézze meg, az Öné köztük van-e!

Kép: SXC

Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Ne essünk kísértésbe a fekete munkával!
Bár minden korosztály könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy a látszólag gyorsabban és egyszerűbben elérhető „fekete” vagy a hosszú távon biztonságot nyújtó legális bevétel között kell választania, mégis a rossz tapasztalatokkal nem rendelkező és koruknál fogva kevésbé gyanakvó fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben
A lista innen letölthető!

Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli.

Felhívjuk az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy 2015. január 1-jével megváltoztak a rendezett munkaügyi kapcsolatok szabályai. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról értelmében a közzétett adózók közül kizárólag az nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül ismételten, a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Senkinek sem jó az ügyeskedés
A munkavállalók bejelentés nélküli foglalkoztatása jelenleg Magyarország egyik legnagyobb problémája, a jelenség össztársadalmi szinten is kárt okoz, hiszen hosszú távon a munkáltató, a munkavállaló, az állam és a társadalom is nagy veszteségeket szenved el.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo