Online pénztárgépek: nem érdemes trükközni

Az online pénztárgépekre való átállás magas költségei miatt valószínűleg szép számmal lesznek olyanok, akik szeptember elsejéig nem tudják bevezetni a készüléket boltjukba - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke. A szakember szerint trükközni sem nagyon érdemes, az államigazgatás hamar be fogja zárni a nyitva maradt kiskapukat.

Rosszul áll az online pénztárgépek bevezetése: augusztus elejéig csak mintegy 30 ezren kértek online pénztárgép-üzembehelyezési kódot az adóhatóságtól, holott a 16 karakteres azonosítóval a szeptember 1-jei határidőre 200-250 ezer pénztárgépnek kell rendelkeznie. A helyzetet azonban Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese nem értékelte rossznak, július utolsó napjaiban már megkétszereződött az igénylők száma, s arra számítanak, ezután gyorsuló ütemben bővül. Már csak azért is, mert e nélkül nem lehet megrendelni a pénztárgépeket, és ez feltétele a gépenként 50 ezer forintos állami támogatás igénybevételének is.

Több idő kellett volna

Vadász György, a Magyar Iparszövetség elnöke szerint az átállás szükséges a magyar gazdaság kitisztítása szempontjából, ám a procedúrára adott határidő rendkívül rövid volt:

- A nehézséget nem is a készülékek beszerzése okozza, az ma már több forrásból megoldható, hanem a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára a készülék árának kigazdálkodása. Az 50 ezer forintos állami támogatás nagyon kevésnek bizonyul a beszerzéshez, sok vállalkozó számára valószínűleg így is nagy terhet jelent az átállás. Ezért úgy gondolom, hogy szép számmal lesznek olyan vállalkozások, amelyek nem tudnak átállni az augusztus 31-i határidőig - mondta el az elnök a Piac&Profitnak.

- Sajnos pályázati pénzekből nem sok segítséget kaphattak volna a kis- és középvállalkozások, mivel ez rettentően kitolná a bevezetés határidejét. A jelenlegi uniós költségvetés terhére már nem lehetett kiírni pályázatokat. Ha pedig fel is készülnek az illetékes szervek a következő, 2014 és 2020 közé eső periódusra, akkor is leghamarabb 2014 szeptemberére lehetett volna elvégezni az átállást. Így uniós forrást nem igazán lehetett biztosítani a folyamathoz, legfeljebb ki lehetett volna tolni év végéig a periódust, amíg a vállalkozók összegyűjthetik a szükséges forrásokat az új pénztárgépekre.

Csak névvel és címmel működik a kiskapu
Az onlinekassza.hu korábban feltette a kérdést a NAV illetékesének arról, hogy adhat-e kézi kiállítású számlát a kereskedő, és így megúszhatja-e a kasszacserét. A hatóság szóvivője azt közölte, hogy ez csak abban az esetben lehet megoldás, ha minden vásárló megadja a számlázáshoz szükséges személyes adatait, vagyis a nevét illetve a lakcímét. Amennyiben csak egyetlen vevő úgy dönt, hogy nem közli ezeket az információkat, a kereskedő nem tehet mást, mint hogy pénztárgépes nyugtát ad.
Veszélyes kiskapu

Az utóbbi időben számos szakértői vélemény látott napvilágot, melyek szerint a kézzel írott áfás számla, mely tartalmazza a vevő nevét és címét, helyettesítheti az online pénztárgép használatát azokban a vállalkozásokban, amelyek nem kötelezettek pénztárgép-használatra. (A tekintetben egyébként nem történt változás, hogy ugyanannak a vállalkozói körnek kell kasszát üzemeltetnie továbbra is, amelynek a február 15-én megjelent NGM-rendelet hatályba lépése előtt.) Azonban ez sem minden esetben megoldás, hiszen ha a vevő nem hajlandó megadni a számlázáshoz szükséges adatait, akkor a kereskedő nem tud nyugta helyett számlát adni, így pedig pénztárgépet kell(ene) használnia. Vadász szerint azonban ez a módszer alapvetően számos cégnél csak trükközésnek minősülne, az ilyen kiskapukat pedig be fogja zárni az államigazgatás.

Ugyanakkor Vadász rendkívül bizakodó a pénztárgépek bevezetésének eredményeivel kapcsolatban, szerinte akár 15-20 százalékkal is nőhet az e területekről származó adóbevétel az átállás hatására.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo