Rászáll a NAV a kamarai tagdíjra

Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a NAV ezen a jogcímen az érintett adózóktól.

Kép: SXC

A NAV közlése szerint a kötelező kamarai hozzájárulások behajtása 2013 negyedik negyedévében indult, ekkortól érkezett a kamaráktól nagyobb számban - 2014. június végéig mintegy 10 ezer - behajtási megkeresés. Az adóhivatalhoz érkező kamarai megkeresések feldolgozását követően haladéktalanul elindul a végrehajtási eljárás.

A behajtás folyamata gyakorlatilag nem tér el az egyéb behajtási eljárások menetétől, először inkasszót bocsát ki a NAV az érintett adós bankszámlájára. A végrehajtási eljárás minimum 5000 forint költséggel jár, amit az adós szintén köteles megfizetni (ezért is célszerű határidőben befizetni a kamarai hozzájárulásokat).

A NAV jelenleg és a jövőben is igyekszik teljes körűen, a jogszabályok maradéktalan betartása mellett a lehető legintenzívebben végezni behajtási feladatait - hangsúlyozta az adóhatóság.

A Magyar Nemzet nemrég arról számolt be, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) nyilvántartása szerint akár a 150 ezret is elérheti a 2014-es befizetést nem teljesítők száma. Dunai Péter, az MKIK főtitkára a lapnak azt mondta, a tavalyi év 5000 forintját mintegy 600 ezer vállalkozás fizette meg, az idei évre  csupán mintegy 440 ezer befizetést számoltak el.

Jöhet a kötelező tagság, ha nem kerül többe
Támogatja a kamarai rendszer továbbfejlesztését a BKIK, de minden területen fontosnak tartják, hogy a kisvállalkozások számára ez ne jelentsen többletköltséget.
A befizetéseket a vállalkozásoknak március 31-ig kell teljesíteniük minden évben. Az elszámolás egyik sajátossága, hogy a három éve bevezetett kötelező befizetések elszámolásánál a hátralékkal rendelkezőknél mindig a legkorábbi elmaradást írják jóvá, vagyis, aki az idén fizetett, de tavaly nem, annál az idei befizetést 2013-ra számolják el.

A tájékoztatás szerint azoknál a kamarai tagoknál, akiknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján a NAK ellenőrizni tudta a 2013-as önbevalláskor bevallott tagdíjat, a díjbekérőben az ellenőrzés során megállapított tagdíjat tünteti fel. Akiknél NAV adatok nem álltak rendelkezésre, illetve a kamarának más információ nem állt birtokában, úgy természetes személyeknél 2 ezer, egyéb esetben 50 ezer forintos tagdíjat állapít meg a NAK. Sztornó számlát azok kapnak akik mentesülnek a tagság alól, vagy akiknél a kiszámlázott összeget a NAV adataival történt ellenőrzés alapján módosítani kellett. A tagdíjat csekken, vagy átutalással kell megfizetni.

.(Hogy mit és hogyan kell jelenteni, arról itt találja a részleteket.)

A kamara az idei tagdíj-önbevallás során megadott adatokat 2014 szeptemberéig összeveti a NAV-tól kapott adatokkal, a tagdíjszámlákat ezt követően küldi meg tagjainak. Ha az adatellenőrzés alapján megállapítható 2013-as tagdíj nagyobb, mint a tag által bevallott (vagy bevallás hiányában a kamara által kiszabott), akkor a NAK az ez alapján számított tagdíj összegét számlázza ki tagjainak. Amennyiben az adatellenőrzés alapján megállapítható tagdíj kisebb, jóváírásra nincs lehetőség - olvasható a közleményben.

 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo