A slim és a mentolos cigiket bünteti a kormány

Új dohányipari különadó bevezetését javasolja a kormány, az egészségre különösen káros dohánytípusokat szálanként négy forint adóteherrel sújtanák - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Lázár János hangsúlyozta, a kormány minden eszközzel próbálja növelni a dohányipar terheit, hogy csökkentse a dohányzást Magyarországon.Szálanként négy forint különadót vezetnének be a Lázár szerint különösen ártalmas dohánytermékekre, mint a slim és a mentolos cigaretták. Lázár János megerősítette, hogy 2016 január elsejétől már fizetni kell a szálankénti különadót.

A miniszter arról is beszélt a tájékoztatón, hogy az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot az élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kapcsolatban, emiatt 23 milliárd forinttól esik el a magyar költségvetés, és vissza kell térni a korábbi rendszerre, amely alapján csak minimális díjat kell fizetniük az érintett piaci szereplőknek.

A miniszter közölte: a kabinet megvizsgálja a multinacionális cégek foglalkoztatáspolitikai helyzetét is, így azt, hogy más EU-s tagállamokban milyen formában vonják be a nagyobb közteherviselésbe a nagyobb kiskereskedelemmel foglalkozó áruházláncokat. Ezért - mondta - nem alaptalan az a hír, miszerint több embert kellene foglalkoztatniuk a minél nagyobb vállalatoknak.

Hat céggel kötött szerződést a dohányellátó
Szerdáig hat dohányáru-nagykereskedővel kötött beszállítói szerződést az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) az új dohánypiaci szabályozás november elsejei hatályba lépése előtt. A kiskereskedők online regisztrációja október 21-én kezdődött, a 2015 novemberében hatályba lépő törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, azaz az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket. A ODBE Kft. tájékoztatása szerint az Alföld Tabak Kft.-vel, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-vel, a Continental Dohányipari Zrt.-vel, a Danczek Dohányipari Kft.-vel, a Tabán Trafik Zrt.-vel és a TTI Hungary Kft.-vel kötöttek.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo